Azok számára, akik komolyabban érdeklődnek az űrkutatás XX. és XXI. századi története iránt, inkább csalódást, mint felejthetetlen élményt jelentett a Gateway to space elnevezésű nemzetközi kiállítás a Millenárison, amelyet egy hónapon át lehetett látni. A bemutató 3000 négyzetméternyi területen ismertette az űrutazás történetének meghatározó mozzanatait, szereplőit. Kisebb-nagyobb sikerrel.
Amennyiben komoly szakmai kiállításról beszélünk, akkor abba nem fér bele egy akkora hiba, mint felcserélni az 1961. április 12-i, Jurij Gagarin által végrehajtott első, 108 perces űrrepülést a Vosztok–1 fedélzetén (amikor a világon elsőként egyszer megkerülte a Földet) az 1961. május 5-i, Alan Sheppard által végrehajtott űrugrással, amelyet az amerikai a Mercury-program keretében a Freedom 7 fedélzetén tett meg. Furcsa, hogy míg az űrkutatás néhány izgalmas mozzanata megjelent a tárlaton, addig néhány sarkalatos pontja háttérbe szorult. Így például Lajka kutya 1957. november 3-i kilövése sokkal kevesebb figyelmet kapott, mint a Mercury MR–2 amerikai űrhajó fedélzetén 1961 januárjában útnak indult emberszabású majom. Hasonlóan méltatlanul kevés szó esett az első űrhajósnőről, Valentyina Vlagyimirovna Tyereskováról, aki 1963-ban két napot, 22 órát és 50 percet töltött a világűrben a Vosztok–6 fedélzetén. De sokan hiába keresték az első magyar űrhajósok, Farkas Bertalan és Magyari Béla tárlatát is. Vagyis éppenséggel volt egy kisebb vitrin, igencsak hiányos felhozatallal.
Szóvá kell tennem az idegen nyelvű háttéranyagok összevisszaságát is, a feliratok helytelenségét, azok magyartalanságát, a kronológiai sorrend betartásának elhanyagolását, ami megkérdőjelezheti a szakmai kiállítás komolyságát. Amennyiben a kiállítást inkább üzleti, mint szakmai irányvonalak mentén rendezték meg, akkor sem nézhető el, hogy a területre jóval több embert engedtek be, mint amennyit az elbírt, és hogy a Millenáris hangárjában gyatra volt a világítás.
De ha leszámítjuk az apró, ám annál idegesítőbb hibákat, és nem a promócióban szereplő elvárásoknak próbáljuk megfeleltetni a látottakat, ha félre tudjuk tenni a történelmi hitelességet, elfeledjük a durván túlárazott belépőt, akkor szórakozásnak éppen megfelelő program lehetett egy családnak. A tárlaton végigkísérhettük, hogyan vált Wernher von Braun német rakétatudós a Holdra szállás atyjává, szemünk előtt zajlott a nagy szovjet–amerikai űrversengés, élethű maketteken volt látható az első szovjet műhold, az alig 60 centiméter átmérőjű Szputnyik.
Az amerikai Mercury modellje mellett a kíváncsiskodók megtekinthették, milyen is egy űr-WC és a Mir űrállomás belseje 45 fokban elfordítva, amelyben az ember szokatlan gyomorémelygést érez. Még egy darabka Holdat is lehetett tapogatni. Végül abszurditásba is botolhattunk: a történelminek nemigen nevezhető, életnagyságú Darth Vaderrel is fotózkodhattunk.
A tárlat végén gyermekeink akár át is élhették egy űrhajós mindennapjait az inkább mulatságos falusi búcsúkba való, kézzel mozgatott Freedom nevű szimulációban, a bátrabbak két percben kipróbálhatták a giroszkópszimulátort egy kis felár megfizetésével. Végül a kijárat mellett a moziban feliratos, 10 perces „tudományos film” tudósított Cape Canaveralból arról, hogy merre is tart a Mars-expedíció.
Felejthetetlen élménynek nem nevezhetném, ahogyan értékes tudásanyagnak sem bizonyult, de ha beletörődünk abba, hogy a kiállítás nem is erről szólt, akkor akár kellemes kikapcsolódásnak is minősíthetném.
