Közérzet · 2017.05.28.

SZEMÉTÜGY – Ötmillió sárga csekkes ügyfél

Számlázni kellene, de ez a művelet valahogy nem megy a tavaly létesített nemzeti kukaholdingunknak. Ötmillió lakossági ügyfél kiszolgálása kemény dió, de nem mi találtuk ki, hogy a szemét nagy üzlet – mert az –, és talán jobban fel kellett volna készülni a feladatra.

Csakhogy az ügylet sürgős volt, a végeredmény pedig bosszantó.


A kimondhatatlanul hosszú nevű szemétügyi részvénytársaság ( Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság vagyis NHKV Zrt.) tavaly január elsejétől működik, vagyis szaknyelven szólva ekkor „állt fel”, ami nem jelenti egyben azt is, hogy működött. Tavaly az év végéig nem sikerült beüzemelni a számlázási rendszert, így a veszprémi hulladékgazdálkodó felcsapott bérszámlázónak, mert ha ezt nem teszi, máig nem láttunk volna szemétdíjakról szóló sárga csekket. A Veszprém Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. (VHK) rendszeresen elszállította a hulladékot, de pénzt nem látott.

Most az a helyzet, hogy idén januártól a veszprémieknek már nincs dolguk a számlázással, mert elméletileg a nemzeti szemétügyi részvénytársaság számláz negyedévenként. Gyakorlatilag meg már a második negyedév is lejár, számla meg sehol. A szemétügyi szerkezeti ábra szerint a hulladék az államé, a közszolgáltató az ÉszakBalatoni Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (ÉBH), a veszprémi hulladékgazdálkodó pedig az úgynevezett közreműködő szervezet. Vagyis elszállítja a szemetet, és adatokat szolgáltat, aminek alapján az állam fizet (vagy nem), pontosabban „visszaoszt” abból a pénzből, ami beérkezik a nemzeti kukaholding kasszájába. Vagyis beérkezne, ha mi fizetnénk. De nem fizetünk, mert nem kaptunk csekket. Ilyen egyszerű.

Viszont tavaly fizettünk, de nem hivatalos információink szerint ebből nem sokat látott sem az ÉBH sem a VHK. Utóbbi szorgalmasan küldözgeti (szolgáltatja) az adatokat az illetékes szerveknek, amelyek alapján a kukaholding számlázhatna – amennyiben képes lenne rá.

Ha nem lenne iszonyatosan lehangoló ez a történet, akár röhöghetnénk is azon elmélkedvén, miként cseverészik a nemzeti szemétholdingunk ötmillió ideges ügyféllel. De nem sok okunk van derülni, előbbutóbb fizetni is kellene, egyszerre legalább féléves szemétdíjat. És az sem mindegy, hogy az elvégzett munka fejében mikor kapja meg a pénzét a veszprémi hulladékgazdálkodási kft.

[stextbox id=”grey”]

Előfordulhat-e a közeljövőben, hogy nem szállítják el a háztartási szemetet Veszprémben?”

Tette fel a kérdést Katanics Sándor (DK) képviselő az önkormányzat minapi ülésén. Emlékeztetett arra, hogy tavaly mekkora zűrzavart okozott a NHKV Zrt. koordinálatlan munkája. „Tavaly ilyenkor 30 és 60 napot meghaladó lejárt tartozása és átmeneti likviditási gondjai is voltak a Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft.-nek, amely a szemétszállítást végzi a háztartások számára. Attól tartok, hogy ez a helyzet idén is megismétlődik, és a szolgáltatás előbb-utóbb elláthatatlanná válik.” – mondta a képviselő. Porga Gyula polgármester szavai szerint azonban semmi okunk nincs az aggodalomra.

[/stextbox]

 






[fbcomments]