„Egeret, pockot rengeteget látni, innen a napraforgótáblából jönnek elő, de még szerencse, hogy patkány nincs” – mondta egy lakó a hajmáskéri Újtelepen, amikor az Erkel Ferenc utca végénél tizenegy éve éktelenkedő hulladékhegyet fotóztuk.
Az Újtelepet (Erkel Ferenc, Zrínyi Miklós és Széchenyi utcák) a település „legjobb helyén”, a vasútállomással szemben alakították ki. Jó a levegő, szép a környezet, csendes, forgalommentes kis zsákutcák, takaros, igényes, új építésű család házak, rendezett kertekkel, udvarokkal. Igaz, az útburkolat és a közvilágítás még nem a XXI. századra jellemző, ugyanis az átadás óta eltelt 11 évben szinte semmi nem történt ez ügyben. Az ott élők – zömmel fiatalok – azonban bíznak abban, hogy idővel az utcakép is megfelel majd az elvárásaiknak.
Az építkezést és tereprendezést a helybeli Sóos és Bodor Kft. kezdte el még 2004-ben. Az építkezés befejezése után a cég névváltoztatáson esett át, így lett Gyorsházak–2004. Építőipari Kft., de nem volt hosszú életű, mert 2006-ban jogutód nélkül felszámolták. Így azután a beígért útburkolatból és közvilágításból nem lett semmi. Az Erkel Ferenc utca végében álló ház mögött pedig már 11 éve éktelenkedik egy hatalmas, több köbméteres sittkupac, építési törmelék, tetőcserép és egyéb hulladék, amit még a kivitelező hordott oda ideiglenes deponálásra.
Nyáron a törött építőanyagokból és egyéb hulladékokból lemorzsolódó port beviszi a lakásokba a szél, a hideg beálltával pedig a szántóföld felől rágcsálók hada keres és talál kiváló téli menedéket a törmelék alatt. A szomszédos épületek lakói szerint telenként menetrendszerű egérinvázióval számolnak. Miután önkormányzati telken áll az egérvár, a hulladék sorsa évente napirendre kerül, volt már az eltüntetése választási kampányígéret is, mondják a lakók, a jegyző is tett már ígéretet erre, de – mint fotóinkon is látszik – eddig semmi sem történt. Állítólag nagyon sokba kerülne az elszállítása, mondják a lakók. Törvénytelen és környezetvédelmi szempontból is szabálysértő hulladékot termőföld közvetlen közelében deponálni, nem is szólva a lakóházak közelségéről.
A hulladékheggyel kapcsolatos kérdéseinket levélben tettük fel a polgármesteri hivatalnak, a település jegyzőjének és polgármesterének. Választ eddig nem kaptunk.