Szívbemarkoló volt megtudni, hogy ha azonnal nem cselekszem, akkor meg vannak számlálva a napjaim, már az idei karácsonyt sem érem meg, de ha mázlim lesz, már az adventi rohangálásból is sikerül igazoltan kimaradnom.
Úgy kezdődött, hogy pár hete naponta többször, a lehető legrosszabb időpontokban csörgött a telefonom, mindig egy magántelefonszámról jött a hívás, ahol egy búgó női hang a bemutatkozás után egyből megkérdezte, hogy „alkalmas időpontban” hív-e?
Többszöri elutasítás után két hete épp jókedvem volt, és belementem a játékba. Elmondta, hogy városunkban is ingyenes állapotfelmérést végez a megbízója egy világhírű orvosprofesszorral, és én egy kedves ismerősöm ajánlásával nyertem egy ingyenes, teljes körű vizsgálatot. Mivel egy jó sztorit sejtettem és történetesen rá is értem, rábólintottam eme fantasztikus lehetőségre.
Egy szerda délelőtt kellett befáradnom a megadott belvárosi címre. Az épület emeleti termébe úgy 15–20 szerencsés nyertes érkezett. A vizsgálat előtt egy gyors ismertető hangzott el, megtudtuk, hogy milyen sokan haláloznak el szív- és érrendszeri megbetegedésben, meg rákban. Aztán azt is megtudtuk, hogy például Németországban vagy Dániában sokkal kevesebben halnak meg ezekben a kórokban, és ennek egyik legfőbb oka a professzorunk által is használt vizsgálati eszköz, ami ha jól értettem, valamiféle mágneses rezonanciával térképezi fel a vizsgált egyén szervezetét, ja és mindezt percek alatt.
A sorban a nyolcadik voltam, de hála ennek a modern eszköznek és a forradalmi vizsgálati eljárásnak, alig 15 perc alatt sorra kerültem. A „vizsgálóban” a szimpatikus, 50-es „professzor” csupán annyit kért, hogy tűrjem fel az ingujjam és rakjam a kezem a készülékbe, amely két világító fénycsőre emlékeztetett. Megtettem, és máris zajlott a „mágnesterápiás” vizsgálat. Három percen belül kiderült, hogy alig élek, a belső szerveim olyanok, akár egy 80 esztendősé, pedig alig vagyok 43. Sőt, még kétféle rákgyanús jelet is felfedeztek. Kérdeztem, hogy pont karácsonykor fogok-e meghalni, vagy mázlim lesz, és már az adventi rohangálásból is sikerül igazoltan kimaradnom? Professzorom nem értékelte a humorom, és közölte, hogy ez nem vicc, halálosan komoly, és viselkedjek ehhez mérten!
Most mit tegyek, ha csak heteim vannak hátra, pont a humorérzékem veszítsem el?
Nem estem pánikba, mert megtudtam, hogy minden halálos kórom gyógyítására van eszköze, egy karkötő, amely csodákra képes! Mindössze két hétig kell napi 10 órán át viselni a mágnesterápiás biorezonanciát, és fél év múlva már makkegészséges leszek. Akciósan csupán 450 ezer forint (a józsefvárosi piacon szerintem úgy 150 forint lehet). Ennyit csak megér az egészségem, na meg az életem, de ha sikerül bepaliznom tíz ismerősöm (névvel, telefonszámmal), akár 15 százalékos kedvezménnyel is hozzájuthatok.
Az sem baj, ha nincs a farzsebemben ekkora összeg, Marika a személyes okmányaim alapján megköti a kamatmentes hitelszerződést, és már ma nekiállhatok gyógyulni! Ám én fontolóra vettem: ha száz kór következtében felfordulok, elmarad a karácsony, de ha 450 ezer forintos hitelt veszek fel, akkor is elmarad. Akkor inkább kockáztatok, aztán meglátjuk. Ha itt látnak karácsony táján, megbeszéljük!