Nemcsak egy regényről hallhattak élvezetes beszélgetést, hanem egy érdekes embert és egy hihetetlenül kalandos életutat is megismerhettek a Bősze Ferenc Szalon meghívott vendégei szombaton délután.
Tömöry Péter íróval dr. Ladányi István, a Pannon Egyetem tanára, irodalomtörténész beszélgetett az alkotó negyven éven át íródott, a Művészetek Háza gondozásában most megjelent, Drakula földje, avagy Bodóné lányai című kétéjszakás családregényéről a Bősze família barátságos kertjében, intenzív nyáriorgona-illattól és a rengeteg elhangzott történettől bódultan.
Tömöry Péter első könyve 1970-ben jelent meg Páskándi Géza ajánlásával. Tömöry ekkor 27 éves volt, és nagyon büszke arra, hogy Páskándi vezette be őt az irodalomba. Az író a Fogasra akasztott érzés című novelláskötet fülszövegében így fogalmazott: „S talán ez után az első könyv után egyszer egy jó könyvvel is kirukkolok.” Azóta megállás nélkül ír, eddig számos kötete jelent meg. A karcsú könyv megjelenését követően kezdte el írni a Bodóné lányait is, úgy, hogy a regény első száz oldalát egyetlen éjszaka vetette papírra, és egészen 2015-ig dolgozott a szövegen.
– Sajnáltam, hogy abba kell hagyni a regényt, de 2015-ben halálérzetem volt, és szerettem volna, ha megjelenik, azért kellett befejeznem – árulta el nevetve. – A Bodóné lányain kívül készen áll vagy tizenkét kéziratom.
– Kiadjuk a második kötetet is – vetette közbe a hallgatóság soraiból Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója.
Tömöry Péter és dr. Ladányi István beszélgetése kapcsán sok kérdés fogalmazódott meg a hallgatóság tagjaiban is
Ladányi István szerint a regény egyik stiláris sajátossága a furcsa tördelése: mintha verset olvasnánk.
– A beszédmód, amely így létrejön, lassítja az olvasást – magyarázta Ladányi István. – Márpedig manapság mindannyian gyorsan csinálunk mindent. A próza, főleg a regény általában lehetővé is teszi a gyors olvasást, de ez a könyv ellenáll az olvasói szándéknak: szó szerint szavanként kell számba venni a szöveget, meg kell szokni a szöveget, megtanulni a könyv nyelvét.
A regénynek ezeregyéjszakás a szerkezete: öt főszereplője két éjszakán át meséli a történeteit. Megszámlálhatatlanul sok történetet. Tömöry Péter bevallotta, hogy ezek mind valósak: személyesen élte át őket, vagy a családtagjai, barátai mesélték neki.
Arról is beszélt, hogy számára az otthon és a szülőföld nem földrajzi, hanem szellemi és érzelmi kategória. Elsősorban az anyanyelvében van otthon, bármilyen jól tud németül és románul:
– A magyar irodalom a kisebbségben az életet jelentette számunkra. Főleg Reményik Sándort és Nyirő Józsefet olvastuk. Tanáraink ezzel ellensúlyozták mindazt a szemetet, amely a tankönyveinkben szerepelt.
Mindig ott érzi otthon magát, ahol éppen él, és hát sok helyen élt. Kolozsváron született 1943-ban, tíz évig cseperedett Székelyudvarhelyen, a színházrendezői szakmát Brassóban tanulta. Magyarországon is több helyen élt és dolgozott: Kecskeméten négy évig (még a város főutcáját sem ismerte meg, mert mindennapjai kizárólag a színház falai között teltek), aztán jött a Veszprémi Petőfi Színház, ahová id. Hegyeshalmi László befogadta őt a kecskeméti csapatával. Élt húsz évig Németországban, ahol lubickolt a színházi munkákban, mivel szabad kezet adtak neki – viszont Magyarországon a szakma tudomást sem vett az ottani tevékenységéről, ahogyan a többi, külföldön dolgozó magyar rendező és színész munkájáról sem, jegyezte meg keserűen. A magyarpolányi passió hosszú éveiről nem mesélt, és a Petőfi Színház művészeti igazgatói posztjáról sem, ami elég rövid ideig tartott.
A kétezres évek eleje óta ismét Veszprémben él és alkot: csak ír, színháznak a közelébe sem megy.
– Soha többé nem akarok rendezni – mondta keserűen. – Nem tud már érdekelni a színház, amely Magyarországon szórakoztatóipari egységgé vált. Kell ilyen is, de ebben én nem akarok részt venni. Úgy érzem, az irodalomban van még sok dolgom.
