Kultúra / Egyéb · 2016.09.07.

SZALON – Mozart és a bossa nova

A saját útját járja Szentpéteri Csilla, pedig választhatott volna egy könnyebbet is. Ezt és még sok minden mást is megtudott a zongoraművészről a Bősze Ferenc Szalon meghívott közönsége a legutóbbi találkozón.

Szentpéteri Csilla saját komolyzenei átirataiból játszott, a zeneszámok között pedig az őt jól ismerő, ezért a beszélgetőtárs szerepét vállaló nagynénjének, Pálné Szabó Zsuzsanna helytörténésznek a kérdéseire válaszolt, így a művész mellett az embert is megismerhettük a délután folyamán.


A művésznőt állandó zenekarából két zenésztársa kísérte el Veszprémbe: Kormos János (gitár) és Takács Márton (ütőhangszerek).

– Honnan ez a lendület, dinamika, amivel élsz és muzsikálsz? – tette fel az első kérdést a nagynéni.

– Anyai ágon bunyevác őseim vannak, nemrég pedig megtudtam, hogy apai ágon örmény felmenőkkel rendelkezik a család.

– Tehát ennek a „következménye” a temperamentumod, lendületed, akaratosságod, a fekete hajad? Ahhoz viszont, hogy szülővárosodból, Makóról elindulva most itt tartasz, nemcsak az öröklött tulajdonságok kellettek, hanem rengeteg tanulás is.

– A szüleim betoltak egy pianínót a szobámba, amikor hatéves voltam, és édesanyám kijelentette: zongorázni fogsz! Én hatévesen tengerkutató akartam lenni, eszembe sem jutott, hogy egész nap gyakorolni fogok, emiatt nagyon nehéz volt számomra az első három év. Az akkor 72 éves Istók Margit tanárnőnek köszönhetem, hogy megszerettem a zenét. Ha látta az arcomon, hogy valami nem tetszik nekem, azt mondta: jó, akkor nézzünk valami mást! Ma is vallom: játékossággal, szeretettel mindent elérhetünk a gyerekeknél. Margit néni mutatta meg nekem Mozart egyik szonatináját, amikor kilencéves voltam. Ez marasztalt engem a pályán. A kis darabot másfél éve írtam át, addig soha nem játszottam bossa novát.

(A legnagyobb zenecsatornán itt megnézhetik a darab koncertfelvételét.)

[stextbox id=”grey”]„A zenét nem érteni, hanem érezni kell. A zene az egyetlen olyan barátunk, ami minden érzelmi állapotunkban velünk van.” (Szentpéteri Csilla)[/stextbox]

– A jövő egyik legjobb Liszt-interpretátorának tartottak téged az akadémián.

– Minden vágyam az volt, hogy bejussak a zeneakadémiára, ezért szegedi szakközépiskolásként rengeteget gyakoroltam. Amikor első nekifutásra fölvettek az akadémiára, egyik tanárom Liszt-, a másik Bach-játékost látott bennem. Nádor György viszont azt mondta: ő muzsikust farag belőlem, ezért őt választottam. Imádom Chopint, Lisztet, Rahmanyinovot, Astor Piazzolát.

– A zeneakadémián egyszer a rektor az irodájába hívott. Ennek mi volt az oka?

– Még csak elsős voltam. Édesapám a tudtom nélkül benevezett a Nők Lapja szépségversenyére. Háromezer lány közül engem választottak a legszebbnek, ezt követően pedig utaztam, fotózásokon vettem részt. Az akadémia rektora behívatott az irodájába, és azt mondta, döntsem el, a kezemmel vagy a testemmel akarom keresni a kenyerem. Egy percig sem gondolkodtam, azonnal rávágtam: természetesen a kezemmel. Már akkor is a magam útját akartam járni. Később sokszor a fejemhez vágták versenyeken, hogy könnyű nekem ezzel a kinézettel, ezért nagyon szerettem, amikor paraván mögött kellett zongoráznom. Az öt ösztöndíjamat pedig, amelyekkel külföldön tanulhattam, jeligés pályázatokon nyertem.

– Aztán megtaláltad a saját hangod. Hogyan születnek az átirataid?

– A Sirály volt az első. Egyszer hajnali fél négykor nem tudtam aludni, és azon filozofáltam, hogy létezik-e a tökéletes boldogság. A sirály egész nap keresi az élelmét, az ember pedig egy egész életen keresztül a boldogságát, miközben lehet, hogy mindkettőjüktől karnyújtásnyira van a napi betevő, illetve a tökéletes boldogság. A Sirály gyorsan megszületett, de például a Tequilát legalább százötvenszer átírtam.

(A Sirály itt, a Tequila itt hallgatható meg.)

– 1996-ban ismertem meg a férjemet – folytatta Szentpéteri Csilla –, ő mondta, hogy nagyon sok van bennem a mai zenékből is. A fiam születése után kezdtem átírni komolyzenei darabokat, és 2000-ben debütáltam az új műsorommal a Pesti Vigadóban, ahol még a csillárról is lógtak, egy hónappal később a Kongresszusi Központban adtam egy szintén telt házas koncertet, és ez a siker azóta is tart.

– Tudom, nem könnyű talpon maradni a mai világban.

– Sajnos ma minden a pénzen és a kapcsolatokon múlik, ezért nagyon nehéz a magam útját járni. Volt pár projektünk, és annyira belebetegedtem a várakozásba, hogy két hétre ágynak estem. Csak tegnap tudtam fölkelni, de aztán megjött a jó hír: október közepén repülünk Amerikába, fellépünk Washingtonban és Torontóban, novemberben pedig nagy koncertünk lesz Bécsben. Elindítottunk egy sorozatot is fiatalok számára, a címe: Láttad-e már a zenét?, és az első 16 előadás után újabb 32-re kaptunk pályázati támogatást.

[stextbox id=”grey”]

Koncert Veszprémben

Szentpéteri Csilla és zenekara november 25-én este hétkor a Hangvillában ad koncertet. Látványos koncertshow-juk címe: Colors of Music. Ugyanezen a napon délelőtt 11-kor ifjúsági látványkoncertet adnak ugyanott, amely a Láttad-e már a zenét? sorozat része.

[/stextbox]

 






[fbcomments]