Közérzet · 2020.07.01.

SZAKRENDELÉSEK – Egyre inkább pénzkérdés az egészségünk

Szia! Újra előjött a szokásos probléma. Időpontot szeretnék kérni az apámnak vastagbél tükrözésre, de már a központi számon elhajtanak, hogy próbáljam később, mert sokan várnak a vonalra, ha meg véletlenül tudják kapcsolni, senki sem veszi fel. Amúgy fél 8-tól fél 9-ig lehet időpontot kérni. Szerinted hová lehet ilyenkor fordulni?”

Ez egy mai, privát üzenet, de már a járványveszély előtt is hasonló akadályokba ütközött, aki időpontot próbált kérni a Csolnoky Ferenc Kórház szinte bármelyik szakrendelésére. A helyzet pedig nem javult, inkább romlott. Jó esetben időpontadási előjegyzési listára(!) lehet feliratkozni, aztán várni, mikor csörög a telefon, hogy megvan az időpont, mondjuk két hónap múlva. De maradjunk most csak a gasztoenterológiánál, ahol a helyzet már-már tragikus.

2018-ban Magyarország vezette a vastag- és végbélrákos megbetegedések százezer lakosra vetített szomorú világstatisztikáját. A betegség a magyar férfiak körében volt a leggyakoribb, a nők a második helyet foglalták el. Évente 4500-5000 magyar hal bele csak ebbe a ráktípusba. A korai felismerés életeket menthetne meg, és bár a szűrési program tavaly novemberben nagy döcögve beindultnekem egyetlen ismerősöm sincs, aki felhívást kapott volna a vizsgálatra. Marad(na) hát a szakrendelő meg a tükrözés, gyakran már alapos betegséggyanúval, amikor az időveszteség végzetes lehet.

Az egészség egyre inkább pénzkérdéssé válik. Magánrendelésen, magánklinikákon gyorsan sorra lehet kerülni, és nem kell sokat várni a vastagbél tükrözésre sem. Helytől és technikától függően (altatás nélkül vagy altatásban) potom 60–100 ezer forintért kedvesen és türelmesen még azt is elmagyarázzák, mi miért történik. Kulturált váróhelyiség, csinos recepciósok, korszerű műszerek, az emberi méltóságot tiszteletben tartó diszkréció. Ezzel szemben a megyei kórház gasztroenterológiai szakrendelésén (ha végre eljut az ember odáig) levegőtlen váróhelyiség, kevés ülőhely, falnak támaszkodva órákon át várakozó betegek, kizsigerelt, rosszkedvű orvosok, lélektelen nagyüzem. És sokan vannak, akik csak az utóbbi helyre jutnak el. Nagyon, de nagyon el van itt szúrva valami!

Nem lehet rám fogni, hogy imádom Belgiumot. Éltem ott jó pár évet, de boldog voltam, amikor hazaköltöztünk. Ilyenkor mégis eszembe jut a kórház, ahol hétfőtől péntekig reggel nyolctól este hatig lehet vizsgálati időpontot kérni a szakrendelésekre, akár a központi telefonszámot tárcsázva, akár a szakrendelések közvetlen számain, amik az intézmény honlapján megtalálhatók. Még az orvosok közül is lehet választani. Ugyanez működik írásban is (formanyomtatvány a honlapon), amire már másnap megérkezik a válasz. A témánál maradva: a honlapon az is elolvasható, mit jelent, hogyan zajlik és milyen előkészítést igényel a vastagbéltükrözés. Igaz, franciául van, de még így is meggyőzően mutatja, hogy lehet ezt jól csinálni, ha valóban fontos a beteg. A rendszer egyébként szigorú, ha valaki nem tud menni és nem mondja le az időpontját 24 órával előbb, húsz eurót fizet. Kíváncsiságból ránéztem a megyei kórház honlapjára, vajon a páciensek szempontjából mennyire informatív, mennyire praktikus. Őszintén szólva? Kritikán aluli. Minősíti az egész rendszert, mindenestül.

Hozzászólások

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be először a facebook fiókjába egy másik böngészőlapon!