Nem adatott meg mindenkinek, hogy teljes szépségében élvezze a semmittevést. Mert a semmittevés tulajdonképpen művészet, s mint minden művészethez, ehhez is tehetség kell, amely egyeseknek megvan, másoknak nincs. Egyeseknek ugyanis bizonyos gyakorlat szükséges ahhoz, hogy elsajátítsák azt a képességet, hogy teljes önfeledtséggel átadják magukat a semmittevés gyönyörének.
E tehetség némileg az égövtől is függ. Ismeretes ugyanis, hogy a mediterrán égöviek hatalmas semmittevési tehetséggel születnek, Északon viszont ez a kiváló emberi tulajdonság csaknem ismeretlen. Az átmeneti égöv a miénk.
A semmittevés módjának megválasztása egyéni affinitásoktól függ. Egy bizonyos: a semmittevő nagyobbára fekvő helyzetben, felfelé szegezett tekintettel teszi a semmit. Teljesen mindegy, hogy a szabad ég alatt mered a felhőkre vagy a szobában fekve a plafonra, az élvezetet e külső hatás nem csökkenti. A kezét általában a feje alá helyezi. A póz alváltozata a félig ülő helyzet, amikor a horizont is kémlelhető.
Ahhoz, hogy az ember teljesen átadja magát a semmittevés tökéletes élvezetének, néhány előfeltételt meg kell teremteni: egy csomó elintézetlen munka, tennivaló és kötelezettség várjon az emberre. Meg kell várni, hogy ezekből a tennivalókból felhalmozódjon az a kritikus mennyiség, amely a mélyreható élvezet alapját képezi. Minél több az elintézetlen dolog, annál nagyobb a semmittevés élvezete. Persze nem kizárt, sőt, szabály, hogy az embernek lelkiismeret-furdalása is legyen. Ám a semmittevés kiváltotta morbid elégedettség bőven kárpótolja mindenért, sőt, mondhatnánk, a fúrás (a lelkiismereté) mélysége egyenes arányban áll az évezettel.
A tökéletes semmittevés másik előfeltétele, hogy az ember teljesen egyedül legyen. Más személy jelenléte semmissé teszi a semmittevés lényegét. Ezt magányosan, teljes lelki és testi odaadással kell végezni, minden külső hatás és ráhatás nélkül. Kiváló partner lehet azonban a kutya vagy a macska. Más jelenlétében ugyanis az ember kizökken, nem tud összpontosítani, márpedig ez igen lényeges mozzanata a semmittevésnek.
Ezt az állapotot semmiképpen sem szabad összetéveszteni a lazsálással, henyéléssel, dologkerüléssel, lustálkodással, ezek a cselekvések ugyanis emberi jellemekhez, tulajdonságokhoz kötődnek, míg a semmittevés, mint mondottam, tehetség. Szóval kezével a feje alatt, az égre vagy a plafonra meredve önfeledten átadja magát az ember annak a kéjes gondolatnak, hogy a töméntelen rá váró munka halmozódik, sokasodik, az entrópia körülötte szinte kézzelfoghatóan fokozódik. Nem kell sem a telefont, sem a csengőt kikapcsolni. Sőt. A hisztérikusan csengő telefon vagy az idegbajos dörömbölés az ajtón olyan örömmel töltheti el az embert, hogy ettől libabőrössé válik és feláll a szőr a hátán. Ez aztán az igazi!
A fentiekből kitűnik, hogy a semmittevéshez némi gyakorlat szükséges, amit az ember a spirituális technika elsajátításával érhet el. A kezdők általában nehézségekkel küzdenek, nem tudják felmérni a semmittevés legmegfelelőbb pillanatát. Az ember egyszer csak ösztönösen érzi, hogy eljött az idő. Kihullik a kezéből minden, kéjelegve gondol az örömre és elégedettségre, amely abból következik, hogy a töméntelen munka miatt mindenki ideges lesz a környezetében, hisztérikusan keresik mindenütt, ő pedig egy eldugott helyen nyugodtan fekszik, a semmibe néz, semmire sem gondol, csak a saját boldogságára. És még véletlenül sem szunyókál, vagy ne adj’ isten alszik, teljesen tudatosan adja át magát ennek a szadomazochista élvezetnek (mert szadista azokkal szemben akik keresik, és mazochista, mert élvezi a saját lelkiismeret-furdalását és azt, hogy kegyetlenül sok munka vár rá).
Teljesen egyéni dolog, hogy ez az állapot meddig tart. Amikor az ember úgy érzi, hogy a távolléte okozta káosz a tetőfokára hágott, visszatér a kegyetlen valóságba, de most már megtisztulva, elégedetten és titokzatosan mosolyogva. Vannak ugyanis olyan pillanatok az ember életében, amelyekhez senkinek semmi köze sincs. Arról nem is szólva, hogy egy-egy ilyen szeánsz arra tanítja az embert, hogy keresztényi toleranciával tekintsen a beosztottjai ehhez hasonló szenvedélyére.
