Közérzet · 2016.09.29.

SORSDÖNTŐ – Házassági és válási dömping

Miért megy férjhez az ember lánya, pont most, amikor Brad Pitt ismét szabad préda? Haha, rossz vicc. De tényleg kíváncsi vagyok az olyan sorsdöntő lépések motívumaira, mint a házasságkötés és válás. Nem tudok belenyugodni, hogy valami csak úgy van, nem tudok megmaradni a ténynél, onnan rögtön repülök az Androméda ködök és szupernovák legvégső határáig, ahol talán szintén csak tényekkel találkozom, de mennyire más megvilágításban. Jaj, azért nem teljesen apokaliptikus ez a látásmód.

Mostanában annyi ismerős és rokon házasodik (némely alak meg éppen válik), hogy adódik a kérdés, mi van? Kozmikus erők vagy a csillagok állása az oka mindennek? Na, de az mégsem lehet, hogy csak úgy meglegyinti a szél az ember arcát, egy erő, amely erre kényszeríti? Vagy mégsem halt ki a mindent elsöprő szenvedély, a kölcsönös függés és kötődés? Amikor az emberek teljesen egymásra támaszkodnak, és mindenfélét feladnak és átvesznek egymástól?


Mielőtt bárki is a CSOK-ra gondolna, mint felhajtóerőre, sietek tisztázni, hogy az általam említett esetek többségében ez szóba sem jöhet, hiszen Zürichtől Ciprusig húzódnak az esküvői helyszínek, via Bácstopolya, Mohács és Szomor. 🙂 Akkor meg mi van? Szerelem a levegőben? Vagy éppen hogy vége a buja életnek és diadalmaskodik az erkölcs? Optimális célszerűséggel oldódnak meg a kapcsolatok?

Fogalmam sincs, de én mindenesetre szerelempárti vagyok. Élvezem ezt a sok szerelemünnepet. Pláne, ha még eleget is tudok tenni a meghívásnak, és nem csak a beszámolókat hallgatom. Szirének énekelnek, zengnek a lantok. 🙂 Bár barátnőm szerint a házasság nem a szerelemről szól, hanem ahogy a szó is pontosan jelzi, a házas-ságról. Szóval, hogy racionális megfontolás az alapja, mondja ő, aki kétszer is esztelen szerelemből ment férjhez. Aztán meg is bánta. Vagy nem, nem tudom. Nem akarok indiszkrét lenni, de hát ez a téma már csak ilyen.

El ne felejtsem, a hiénák meg válnak, hallom. Áldozatok tömege marad utánuk. Hiperkatolikus Tudor Mária nem törődik ilyen csekélységgel. Már újabb zsákmányra les, hogy engedelmes papucsot neveljen majd abból is, a szent inkvizíció terrorizmusával. Mindenféle hasonlóság véletlen. Eszem ágában sincs részletezni a valóságot. Csupán egy eluralkodott egoista, képmutató, vérengző emberfajtáról beszélek, képzeljen hozzá ki-ki tudása és ismeretei szerint, amit akar, mitológiát, természettudományt, történettudományt, pláne pszichológiát, netalán saját élettapasztalatot. Mi tagadás, érzékenyek az emberi kapcsolatok, mert minden megvan bennünk a démonitól az angyali jellemig, minden pillanatban, csak a körülmények, önuralom és kultúra, meg nevelés függvénye, mi emelkedik felül. Hogy meddig tűrhető és mettől tűrhetetlen.






[fbcomments]