Miért megy férjhez az ember lánya, pont most, amikor Brad Pitt ismét szabad préda? Haha, rossz vicc. De tényleg kíváncsi vagyok az olyan sorsdöntő lépések motívumaira, mint a házasságkötés és válás. Nem tudok belenyugodni, hogy valami csak úgy van, nem tudok megmaradni a ténynél, onnan rögtön repülök az Androméda ködök és szupernovák legvégső határáig, ahol talán szintén csak tényekkel találkozom, de mennyire más megvilágításban. Jaj, azért nem teljesen apokaliptikus ez a látásmód.
Mostanában annyi ismerős és rokon házasodik (némely alak meg éppen válik), hogy adódik a kérdés, mi van? Kozmikus erők vagy a csillagok állása az oka mindennek? Na, de az mégsem lehet, hogy csak úgy meglegyinti a szél az ember arcát, egy erő, amely erre kényszeríti? Vagy mégsem halt ki a mindent elsöprő szenvedély, a kölcsönös függés és kötődés? Amikor az emberek teljesen egymásra támaszkodnak, és mindenfélét feladnak és átvesznek egymástól?
Mielőtt bárki is a CSOK-ra gondolna, mint felhajtóerőre, sietek tisztázni, hogy az általam említett esetek többségében ez szóba sem jöhet, hiszen Zürichtől Ciprusig húzódnak az esküvői helyszínek, via Bácstopolya, Mohács és Szomor. 🙂 Akkor meg mi van? Szerelem a levegőben? Vagy éppen hogy vége a buja életnek és diadalmaskodik az erkölcs? Optimális célszerűséggel oldódnak meg a kapcsolatok?
Fogalmam sincs, de én mindenesetre szerelempárti vagyok. Élvezem ezt a sok szerelemünnepet. Pláne, ha még eleget is tudok tenni a meghívásnak, és nem csak a beszámolókat hallgatom. Szirének énekelnek, zengnek a lantok. 🙂 Bár barátnőm szerint a házasság nem a szerelemről szól, hanem ahogy a szó is pontosan jelzi, a házas-ságról. Szóval, hogy racionális megfontolás az alapja, mondja ő, aki kétszer is esztelen szerelemből ment férjhez. Aztán meg is bánta. Vagy nem, nem tudom. Nem akarok indiszkrét lenni, de hát ez a téma már csak ilyen.
El ne felejtsem, a hiénák meg válnak, hallom. Áldozatok tömege marad utánuk. Hiperkatolikus Tudor Mária nem törődik ilyen csekélységgel. Már újabb zsákmányra les, hogy engedelmes papucsot neveljen majd abból is, a szent inkvizíció terrorizmusával. Mindenféle hasonlóság véletlen. Eszem ágában sincs részletezni a valóságot. Csupán egy eluralkodott egoista, képmutató, vérengző emberfajtáról beszélek, képzeljen hozzá ki-ki tudása és ismeretei szerint, amit akar, mitológiát, természettudományt, történettudományt, pláne pszichológiát, netalán saját élettapasztalatot. Mi tagadás, érzékenyek az emberi kapcsolatok, mert minden megvan bennünk a démonitól az angyali jellemig, minden pillanatban, csak a körülmények, önuralom és kultúra, meg nevelés függvénye, mi emelkedik felül. Hogy meddig tűrhető és mettől tűrhetetlen.
