Szent Iván-éjhez közeledve ismét „csodának” lehet részese az, aki a kellemes nyárias estéket sétával tölti – bizonyos helyeken – és nyitott szemmel jár. Idén is megkezdődött ugyanis a szentjánosbogarak rajzása. A természet csodája számos helyen megfigyelhető, szervezett séták során, ahol szakvezetéssel nemcsak a jelenséget, de az adott térség természeti és kulturális értékeit is megismerhetik.
A közép-dunántúli régióban a következő helyszíneken várják az érdeklődőket: Agostyán, Alcsúti Arborétum, Bakonybél, Dinnyés, Eplény, Lovasberényi Kastélypark, Nagyegyháza (Hangistálló), Rácalmás és Tata – közölte a Magyar Turizmus Zrt. Közép-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága.
Az esti séták másfél óráig tartanak és fél kilenckor indulnak mindennap. A szentjánosbogarak negyed tíz körül kezdenek világítani és este 10 előtt „lekapcsolják” fényeiket.
De mi is ez a jelenség? A nagy szentjánosbogarak rajzása, azaz a Lampyris noctiluca párzási időszaka, amikor a fűben, az aljnövényzeten várakozó röpképtelen nőstények világítva várják párjukat. A hímek – amelyek sokkal kisebbek a nőstényeknél – szintén világítanak, és röpködve keresik rövidke életük értelmét.
A vezetett szentjánosbogár-séták 2007-ben indultak az Alcsúti Arborétumban, kis létszámokkal, szinte családias hangulatban. Az első évben 35 fő vett részt a programon, majd néhány év alatt 4800 főig nőtt a látogatók száma, és nyolc-tíz napos programsorozattá változott. Aztán amikor 2015-ben az UNESCO nemzetközi fény évében hazánkban a nagy szentjánosbogár lett az év rovara és több nemzeti parkunkban tartottak vezetett sétákat, már több mint 12 ezer látogató volt kíváncsi a Mécsbogár fesztiválra. Idén is az Alcsúti Arborétum a központi helyszíne az eseménynek, ahol június 18-tól indulnak az esti séták szakavatott vezetőkkel.
Az eseményre a regisztrációt itt lehet megtenni.
Aktuális információk a Mécsbogár fesztivál Fb-oldalán találhatóak
Tekintsék meg a tavalyi rajzásról készült rövidfilmet a SzentjánosBLOGár oldalán!