Életmód · 2016.05.14.

SÉTA – Immunerősítő erdei „fürdő”

Japán tudósok nagy felfedezése, hogy az erdei séta bizonyítottan növeli az ember természetes ellenálló képességét. Így talán már jobban érthető, miért vágynak egyesek erdőben élni, vagy miért utaznak ezer kilométereket, hogy élvezhessék a Costa Rica-i vagy ecuadori őserdők világát. De nem kell olyan messzire menni. A Bakonyban, de a Balaton-felvidéken is annyi a szép erdő, hogy hosszú időbe telik, mire mind bebarangoljuk.

Már pár órás erdei séta után is kimutathatóan több T-nyiroksejt képződik az ember szervezetében, amelyről tudjuk, hogy ez közvetíti az immunválaszt a szervezetet ért támadásokra. Kétórás erdei séta előtt és után is tesztelték a kísérletben részt vevő embereket japán tudósok, s kiderült, akár 50 százalékkal is megnövekszik a T-nyiroksejtjeik száma, normalizálódik a vérnyomásuk, megszűnik a fejfájásuk, úgymond, kitisztul a fejük. Nemcsak a fák látványa nyugtatja meg az embert, hanem azok a biokémiai anyagok is, amelyeket a fák termelnek és párologtatnak saját kártevőik elpusztítására. Ezek az antimikrobiális anyagok, amelyekben mintegy „megmerítkezik” az ember az erdőben, képesek elpusztítani a baktériumokat, vírusokat, gombákat. Már fél óra erdei séta is elegendő kéthavi védettséghez, állítják japán tudósok. Japánban egyébként hagyománya van az erdei „fürdőnek”, azaz a shinrin yokunak.


Itt a nagy alkalom most nekünk is a pünkösdi hosszú hétvégén az erdőjárásra. Egy hete egyébként a Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület szervezett 20, illetve 6 kilométeres túrát a településein (Alsóörs, Csopak, Paloznak, Lovas, Felsőörs), összesen három kilátótorony érintésével. A hat kilométeres Mandula-túra természetesen csak egy kilátóba vezette fel a népet, a Somlyó-hegyibe Alsóörs felett, a nagyobb kört megtett kirándulók kapaszkodtak fel az Endrődy-kilátóba Csopak felett, aztán a Csere-hegyi kilátóba Alsóörs és Almádi között, majd végül a Somlyó-hegyibe. Csaknem kétszázan vettek rajta részt az ország minden részéből, köztük egy egyéves pomázi bébi, Kiss-Bózsó Sámuel, aki anyukája szerint gyakorlott túrázó. Tényleg jól vette a kilométereket a mama hátán a babahordozóban, nagyon vidáman figyelte maga körül a világot. A legidősebb résztvevő pedig a szombathelyi Pajor Kálmán volt, aki 86 éve ellenére derekasan állta a próbát, alsóörsi dédunokáinak a társasága is erre sarkallta. Veszprémiek is regisztráltak a Mandulavirág teljesítménytúrán szép számmal, meg herendiek, balatonfürediek, budapestiek, szegediek, győriek, de a szombathelyi Savaria Sportklub csapata volt a legnépesebb, egész busszal jöttek és nagyon fittek voltak, szemmel láthatóan jót tett nekik az erdei „fürdő”.






[fbcomments]