Hamarosan kezdődik a szabadtéri rendezvények szezonja. Az ország legszebb sétaútjának nyilvánított Séd-völgyben az április 24-ei szezonnyitóval indul az élet. A völgy fenntartásával, üzemeltetésével megbízott Kolostorok és Kertek Kft. ügyvezetőjével, Szabó Péterrel beszélgettünk.
A kft.-t az önkormányzat hozta létre és bízta meg hat évvel ezelőtt – a felújítást követően – a Kiskuti csárdától a Pajtakertig nyúló 12 hektáros terület műszaki és turisztikai fenntartásával. Az előbbi a zöldterület kezelését, szemétszedést, a játszóterek és a labirintus-szökőkút karbantartását, az utóbbi pedig a különböző programok szervezését, befogadását, lebonyolítását jelenti.
– Mindehhez éves költségvetést kapunk az önkormányzattól – mondja Szabó Péter. – Mivel a terület nem bekerített, a rendezvények mindegyikét önköltségessé kell tennünk, hiszen nem tudunk belépődíjat szedni. Viszont nagyon szép a környezet, ezért könnyű idecsalogatni a nagyszámú közönséget vonzó rendezvényeket. A programokat túlnyomórészt befogadják, néhányat maguk rendeznek. Hatalmas sikere volt az eddig három alkalommal megtartott Bor, böllér, blues fesztiválnak, amely idén a megugrott költségvetés miatt maradt el, de a veszprémiek valószínűleg jövőre nem maradnak a fesztivál nélkül, mert Szabó Péter ősszel ismét tárgyalni fog a szervezővel. Gyönyörű helyszíne volt a Gizella-napoknak is a Séd-völgy, ám ezt az önkormányzat a belváros felújítását követően visszavitte a városközpontba. Még így is maradt elegendő program a völgyben, hiszen az áprilistól októberig tartó szezonban csak tavaly 54 rendezvénnyel várták a helyszínen a közreműködőket, nézőket.
– Gyereknap, Kabóciádé, céges és kutyás rendezvények, családi és egészségnapok, iskolai programok, sportversenyek, koncertek, táncbemutatók, kiállítások helyszíne a jezsuita kápolna mellett felállított színpadunk – folytatja az ügyvezető. – Saját színpaddal és kiépített áramforrással rendelkezünk, 170 székünk van. Ha nagyobb rendezvény jön, bérelünk hozzá nagyobb színpadot, hangtechnikát. A célunk, hogy a szezonban minden hétvégén legyen nálunk program.
Az ügyvezető az elmúlt években kénytelen volt elutasítani pár programszervezőt, akik motorostalálkozó, késő éjszakába nyúló koncert vagy színházi előadás helyszínéül szemelték ki a Séd-parton álló színpadot, mert a cég szigorúan betart minden önkormányzati rendeletet. A hely akusztikája miatt a környék lakói közül néhányan még így is háborognak, mert a programok zaja zavarja őket a pihenésben.
– Meg kell találnunk az összhangot a környéken élőkkel, ez a következő feladatunk – jegyzi meg Szabó Péter.
Végül egy jó hír azoknak, akik még nem tettek le álmukról, arról, hogy egyszer ismét kisvasúton járhatják be a csodálatos környéket:
– Elkészült a projekttervünk és már van árajánlatunk a kisvasút kiépítésére, csak az önrészt kell előteremtenünk, és megvárnunk, hogy lejárjon a völgy felújítását lehetővé tévő uniós pályázat, amelyben az önkormányzat vállalta, hogy 2017-ig fenntartja a megvalósult projektet. Azután már gondolkodhatunk a kisvasút kiépítésén, és kereshetünk hozzá uniós pályázatot is.