Közérzet · 2021.08.15.

ROSSZ ÜZENET – Katanics és Zakar kilépett a DK-ból

A DK-ból a mai napon kiléptem. Kilépési nyilatkozatom elküldtem a pártelnöknek és a párt igazgatójának – írta tegnap közösségi oldalán Katanics Sándor, a DK veszprémi alapszervezetének volt elnöke. Ma délelőtt Zakar Csaba alelnök is bejelentette tagsági viszonya megszüntetését.

„Úgy vélem, hogy a DK országos elnöksége az előválasztásra történő jelöltállítási folyamatban (is) eltávolodott az alapításakor lefektetett egyik legfontosabb alapelvétől, miszerint a tagság háta mögött ne lehessen átláthatatlan személyi, hatalmi megállapodásokat kötni” – írta a legnagyobb közösségi portálon Zakar Csaba.

Ma éjfélkor jár le az előválasztásra történő regisztráció határideje. Eddig az időpontig kellene nyilatkoznia Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének arról, hogy elfogadja-e Katanics Sándor jelölését – ezt az előválasztási szabályzat tartalmazza.

– A regisztrációm érvényes, a dokumentumokat a Momentum hiánytalanul adta le – mondja Katanics Sándor. – A Civil Bázis támogatásával indulok. A Momentum a befogadó párt, ők is úgy döntöttek, hogy támogatnak, és független jelöltjeként kellene, hogy regisztráljanak. A Civil Bázis egy fiatal szervezet, öt támogatott jelöltjét már regisztrálták. Szerintem ma éjfélig nem, inkább a holnapi nap folyamán dől el végleg, hogy a DK véglegesen megakadályozza-e a regisztrációm.

A DK a veszprémiek számára szinte teljesen ismeretlen Csonka Balázs ügyvédet indítja az előválasztáson. Katanics folyamatosan tudósította a közvéleményt a helyzetről, ami miatt a DK fegyelmi eljárást indított ellene. Később ugyan a párt leállította az eljárást, viszont indoklás nélkül megvétózta Katanics regisztrálását.

– A tagság nem szavazta volna meg, és minden bizonnyal országos üggyé vált volna – kommentálja a fegyelmi eljárás megszüntetését Katanics. – A regisztráció vétójának kapcsán a Civil Bázis határozott levelet írt Gyurcsány Ferencnek, a Momentum elnöksége pedig szintén kiáll mellettem. Az is benne van a pakliban, hogy a DK engedi az indulásomat és az is, hogy nem. Ha az utóbbi következik be, azzal valószínűleg a párton belüli fegyelmet próbálják tartani. Nekem tiszta a lelkiismeretem, folyamatosan őszintén, tiszta szívvel kommunikáltam.

Katanics portálunknak elárulta, hogy egy-két napon belül a DK legutóbbi veszprémi elnökségének tagjai, név szerint Süle Szilvia, Cordierné Kovács Erzsébet és Háy László is bejelentik kilépésüket a pártból. (Az elnökség tagjainak státusza megszűnt a tisztújítás előtt. A tisztújítás februárban a pandémia miatt nem történt meg.) Több veszprémi DK-s szintén jelezte a kilépését.

– Nagyon aggaszt, hogy a velem történtek rossz üzenet az előválasztással kapcsolatban – jegyzi meg Katanics. – Megtehettem volna, hogy behúzom fülem-farkam, de nem ezt az utat választottam. Ha ilyen erőteljesen megszűrik, ki indulhat az előválasztáson, az rossz fényt vet az egész kezdeményezésre, és nagyban növeli annak esélyét, hogy Orbán Viktor maradjon hatalmon. Az Idea Intézet is azt mérte legutóbb, hogy nincs kormányváltó hangulat Magyarországon. Az emberek nagy részét még a korrupció sem zavarja, és ha nem látják az alternatívát, szerintem kevesen fognak részt venni a szavazáson. Ez pedig nagyon nagy baj.

Frissítés: Az előválasztási bizottság ma regisztrálta Katanics Sándort, vagyis hivatalosan indulhat az előválasztáson. A döntés 72 órán belül megtámadható.

Kép forrása: Katanics Sándor Facebook-oldala

Hozzászólások

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be először a facebook fiókjába egy másik böngészőlapon!