Mokaszint vásároltam. Fekete színűt, fehér fűződíszítéssel. Kényelmes tavaszi viselet, 4552 forint. Bőr talpbetétet is vettem hozzá. Az örömöm csak addig tartott, míg első sétámból haza nem értem. Kiveszem a lábam a cipőből – szurokfekete. Hát ez mi a fene? Nekiesek a lábamnak szappannal, körömkefével, súrolókefével, végül acetonos oldóanyaggal. A hosszas kezelés után a bőröm tűrhető állapotba kerül, a körmeim, mintha szurokba mártottam volna őket.
Brutális művelet következik: előkerül a körömreszelő is, a durvábbik. Utána ápolom a lábfejem, majd busszal Veszprémbe, irány a bevásárlóközpont.
Reklamáció, mondom. Az elárusító kerekíti a szemét, felsőbb utasítások szerint jár el, hozza a Jegyzőkönyv minőségi kifogásról című formanyomtatvány. A Fogyasztó által érvényesíteni kívánt igény rubrikába bekerül, hogy visszakérem a pénzemet, ám ez nem ennyire egyszerű. Nem, nem áztam meg benne, mondom. A választható opció a Kifogás rendezésének módja – vagyis javítás/véleményeztetés. Majd SMS-ben értesítenek.
Két hét múlva SMS, ismét buszozok Veszprémbe, ez a harmadik mokaszin-kirándulásom a CCC cipőboltba. Minden rendben lesz, lefújták, mondja hölgy. Hol fújták le? Kívülről semmi baja, mondom. Nem kívülről, közli, hanem belülről. Most én kerekítem a szemem, mármint belülről? Egye fene, fogom az újonnan lefújt cipőmet és hazamegyek. Úgy sincs más választásom.
Ám ezúttal eszem ágában sincs flangálni az utcán, otthon belebújok, és grasszálok egy kicsit a lakásban. Máris kiderül, mennyit ér a fújás. Semennyit. Irány a veszprémi busz. Előadom a helyzetet, újabb elárusító hölgy érkezik, állunk a pultnál mi, hárman és a cipő a dobozban, lefújva. A jegyzőkönyvben az áll, hogy „a hölgy, állítása szerint, esőben nem hordta.” Új termékre való csere náluk nem szokás, erősíti meg a kettes számú kis hölgy. Most mi legyen?
Elkezdődik a parttalan vita. Újra színez a belseje, erősködöm. Kaphatok egy másik ugyanilyen mokaszint, mondják, kicserélik. Ez nem megoldás, mert mi van, ha az is levet ereszt? Ilyen problémával még más nem jelentkezett, szögezi le a kettes számú okosan, bár a dobozba nem nézett bele, amit szóvá is teszek. Aztán a hármas még egyszer beleszól a beszélgetésünkbe:
– Nem tudja bizonyítani, hogy fog a cipő belseje – közli szárazon.
Ja, hát persze, hogy nem tudom, ütközöm meg az állítás valóságtartalmán.
– És maga szerint hogyan bizonyítsam? – fortyanok fel cérnavékony ideggel. – Járkáljak vásárlás előtt órákat a boltban, vagy fotózgassam út közben, netán hozzam be a lábam?
Jó, jó, csillapítanak, van egy új szakértőjük, aki majd ki is próbálja a lábbelit, és újra küldenek egy SMS-t, aztán jöhetek érte.
Jegyzőkönyv, pecsét, aláírás, el.
F. Judit