Életmód / Sport · 2016.06.13.

REGATTA – Alsóörs csapata ezüstérmes lett

Scholtz Imre kormányos vezetésével Alsóörs hajója a második helyen végzett az első Nemzeti regattán, amelyet a hétvégén rendeztek meg Siófokon. Mindössze fél méteren múlt, hogy a házigazda Siófok csapata ért be elsőnek a célba. Harmadik Csopak csapata lett.

Az ezüstérmes alsóörsi csapat tagjai: Scholtz Imre, Both Gábor és fia, Soma, Hegyi Marci, Mészáros Sándor operaházi kürtös és Kovács Endre fotós. Ahogyan a képeken is látni, kitűnő volt a hangulat. Jó ötlet volt a Nemzeti vágta mintájára megszervezni a Nemzeti regattát. Harminc hajóval neveztek az egész ország területéről települések, de zömében Balaton-partiak vettek részt rajta. A győztes település a különböző díjak mellett azt is megnyerte, hogy a balatoni hajózási társaság egyik hajóját egy évig a győztes után Siófoknak kereszteli.

Nemcsak a vízen, de a parton is vetélkedtek a települések, méghozzá gasztronómiában a szépszámú látogató és kóstoló örömére. A balatonfürediek például kitűnő Jókai-bablevest főztek, a balatonalmádiak pedig berényi töltött káposztát.

Hozzászólások

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be először a facebook fiókjába egy másik böngészőlapon!