Közérzet · 2021.12.22.

ReforMerek – A kormányváltás egy szent dolog

A ReforMerek párt úgy döntött, hogy elindul a jövő áprilisi országgyűlési választáson, és Varga-Damm Andrea személyében miniszterelnök-jelöltet is megnevezett. Kovács Rajmund a Veszprém megye 1-es számú választókerületében országgyűlési képviselőjelölt lesz.

Ezt Varga-Damm Andrea, a párt elnöke jelentette be sajtótájékoztatón.

– Rendkívül nehéz az ellenzéki összefogás helyzete – mondta a pártelnök. – Nem tudnak egy nyelven beszélni. 2019-ben komoly munkát fektettünk abba, hogy az ellenzék egységesnek látsszon a rabszolgatörvény kapcsán, és azt hittem, ennek mentén létrehozhatunk egy komoly alapot a további együttműködéshez. Az ellenzéki előválasztás során 82 választókerületben mintha nem is hirdettek volna választást, olyan kevesen vettek részt rajta. Egy óriási hatalommal küzdünk, amelyik iszonyatosan sok pénzzel rendelkezik. Vele szemben csak profi módon lehet fellépni az egész nemzet érdekében. Ha az ellenzék le tudja győzni a Fideszt, akkor úgyis koalíciós kormányt fog alakítani, amelyben a ReforMerek is részt vesz.

Varga-Damm Andrea megjegyezte: Dr. Csonka Balázs, aki a DK jelöltje Veszprém megye 1-es számú választókerületében, nagyon kevés szavazatot kapott az ellenzéki előválasztáson, ezért természetes, hogy a ReforMerek itt is állít jelöltet.

– A Veszprém Megyei Iparkamara elnöke tavasszal azt mondta, hogy Veszprém megye a Dunántúl legelmaradottabb megyéi között van – vette át a szót Kovács Rajmund. – Ez fogja adni az én vezérfonalamat. Szeretnék egy olyan körzetben dolgozni országgyűlési képviselőként, amely nagy fokú fejlődés előtt áll! Szerintem fontos téma Veszprémben a munkahelyteremtés, a bérlakásfejlesztés és a közlekedés fejlesztése. Dr. Csonka Balázs az előválasztás óta nem nyilvánult meg semmilyen közéleti kérdésben. Kétséges, hogy meg tudná verni Ovádi Pétert, a jelenlegi fideszes országgyűlési képviselőt.

– A kormányváltás szent dolog! – jelentette ki Varga-Damm Andrea. – A ReforMerek mindent megtesz azért, hogy megtörténjen. Hiteles, a nemzet érdekeit minden esetben szem előtt tartó jelölteket indítunk. Természetesen ott, ahol az összellenzéki jelölt erős, ott nem fogunk saját jelöltet elindítani.

Mesterházy nem a Fidesz embere

Varga-Damm Andrea – a sajtónyilvánosságot kihasználva – elmondta, hogy Mesterházy Attila nem a Fidesz embere, ahogyan az előválasztás során terjesztették róla. Ő igazán a nemzetéért dolgozó politikus, a NATO-parlament elnökhelyettese. A NATO-parlamentnek Varga-Damm Andrea is tagja, így ott a két veszprémi politikus együtt dolgozik.

– Ő volt az MSZP elnöke, amikor a Fidesz a legtöbbet ártott a pártnak – mondta. – Ez a legfőbb bizonyítéka annak, hogy nem a Fidesz embere. Megkértem őt, hogy politizáljunk együtt, de ő inkább a háttérbe vonult.

A vezető képen Varga-Damm Andrea és Kovács Rajmund. Fotó: a szerző






Hozzászólások

A hozzászóláshoz jelentkezzen be Facebook-fiókjába!