Hat gyorsasági szakasz lebonyolításával vasárnap véget ért a 22. Veszprém Rallye. A szombati időeredmények izgalmas versenyt ígértek vasárnapra, de mindezt Herczigék bravúros versenyzéssel hamar megcáfolták. A Skoda Fabia R5 első éles bemutatkozása izgalommentesre sikeredett, ugyanis a Veszprém Rallye nyolc gyorsasági szakaszából hétszer is első idővel futottak be.
Ennek köszönhetően a végelszámolásnál Herczigék 55,4 másodperc előnyt autóztak össze a verseny alatt a második helyen végző Turánékkal szemben, és 1 perc 27 másodpercet adtak a harmadik helyen befutó Ollé Sándoréknak.
A nap krónikájához tartozik, hogy nemcsak a meleg, hanem a hatalmas por is próbára tette a versenyzőket, erre többen is panaszkodtak, még úgy is, hogy minden autó két perccel indult. Reggel a kislődi gyorson folytatódott a küzdelem, ahová Herczig át tudta menteni szombati formáját, és a tizenhárom kilométeres gyorsaságit nyolc másodperccel jobb idővel teljesítette, mint a második helyen forduló Ollé. A harmadik helyen autózó Turánnak viszont már több mint tíz másodpercet adott. Másodikként következett a hegyesdi 16 kilométeres szakasz, itt az izgalmakat kedvelő raliszerelmesek mosolyogva dörzsölhették a tenyerüket, a két nap legszorosabb versenye alakult ki. Az élen a tavalyi címvédő Kazár végzett, aki 1,3 másodperccel bizonyult gyorsabbnak Herczignél, és 5,9 másodperccel előzte meg a szakaszon harmadikként befutó Hadikot, itt egyébként Ollé a negyedik, Turán a hatodik időt futotta.
Majd következett a hajmáskéri 18,5 kilométer hosszú lőtéri pálya, amelyet Herczig alig több mint tízperces idővel teljesített, ezzel az összetettben már jelentősnek mondható, félperces előnyre tett szert.
Turán nagyon jól taktikázott a gumikkal, ennek köszönhetően itt autózott idejével sikeresen megőrizte az összetettben a második helyet. Ollé viszont kissé kedvetlenül autózott, emiatt nem sikerült közelebb kerülnie Turánhoz, a harmadik hely azonban nem forgott veszélyben.
Az utolsó körre már nem volt kérdés Herczig végső győzelme, aki szinte repült a kislődi pályán, ahol tíz másodpercet javított az első körhöz képest. Sokan el is könyvelték, hogy már csak a technika ördöge akadályozhatja meg a győzelemben.
A második helyért viszont vérre menő harc zajlott, Ollé Sándor Turánnal vívott hatalmas csatát. Ollé ezen a gyorsaságin már pontosabban vezetett, mint az első körben, ennek köszönhetően sikerült is pár másodpercet lefaragnia a hátrányból. Turán itt még öt másodperc előnnyel őrizte a második pozícióját. Kazár az ötödik legjobb időt autózta, de ezzel csak azt érte el, hogy megőrizte a nyolcadik helyét. Az utolsó előtti gyorsaságin az élen semmi sem változott, Herczig szokásához híven szárnyalt, mögötte Turán és Ollé gyilkolta egymást. Kazár remek autózással a szakaszt a második helyen zárta, így feljött az összetett 5. helyre. A szakasz nagy kiesői a Benik–Lukács és a Botka–Szenner páros voltak. Benikéknek eltört az egyik hátsó féknyerge, ezért nem rajtoltak az utolsó gyorson, Botkáék viszont nem műszaki probléma miatt adták fel, ők nem értettek egyet a rájuk kiszabott 30 másodperces büntetés jogosságával, így inkább leadták a menetlevelüket.
Az utolsó hajmáskéri szakaszon Turán és Kazár végzett a második és a harmadik helyen. Ollé az utolsó gyorsaságin sem vett vissza a tempóból, aminek az lett a vége, hogy megsérült az autójának a jobb eleje, így felnin autózva a 8. helyen fejezték be a szakaszt, de mindez az abszolút harmadik helyüket nem veszélyeztette, így a két R5-ös mögött egy S2000 állt a dobogón.
A 22. Veszprém Rallye összetett sorrendje ekképpen alakult:
1. Herczig Norbert–Bacigal Igor, Skoda Fabia R5 1:18:45.3
2. Turán Frigyes–Zsiros Gábor, Ford Fiesta R5 +55.4
3. Ollé Sándor–Tóth Zsolt, Ford Fiesta S2000 +1:27.7
4. Kazár Miklós– Ferencz Ramón, Mitsubishi Evo 9 +1:42.6
5. Bútor Róbert–Holczer Dániel, Mitsubishi Evo IX R4 +1:50.4
6. Balogh János–Deák Attila, Mitsubishi Lancer Evo IX +1:51.9
7. Krózser Menyhért–Buchholz János, Mitsubishi Evo IX +2:09.6
8. Spitzmüller Csaba–Bazsó Attila, Mitsubishi Evo X +3:19.8
9. Lencse Zoltán–Hofbauer Tamás, Mitsubishi Evo IX +3:23.2
10. Matics Mihály–Zejda Viktória, Mitsubishi Evo IX +3:24.7
(A verseny szombati napjáról szóló beszámolónkat itt olvashatják.)