Kultúra / Életmód · 2015.12.06.

Rajzoltak, énekeltek, szavaltak a Mikulásnak

Szinte folyamatosan tele volt a Kiskőrösi ABC előtti tér szombaton, ahol a gyerekek a Mikulással találkozhattak. A kisebbek közül néhányan tisztes távolságból figyelték, a nagyobbak verset is mondtak vagy énekeltek a Mikulásnak.

Tizenkét éve adott meghatalmazást a finn testvérváros, Rovaniemi melletti Mikulásvárosban  székelő Joulupukki, hogy a Jeruzsálemhegyi Baráti Kör Mikulása az általuk adományozott öltözékben fogadja a gyerekeket. Az Egete, azaz az Egészség és Egység a Természettel egyesület pedig évek óta úgy hirdeti Mikulás-túráját, hogy annak végállomása a Kiskőrösi utcában a Mikulás háza. Itt az Egete teával és zsíros kenyérrel fogadta tegnap a 260 túrázót, gyerekeket és szüleiket.

A Jeruzsálemhegyi Baráti Kör rajzversenyt is hirdetett a város iskolásai és óvodásai között. Több mint 130 gyermekrajz érkezett a pályázatra, ezeket az ABC falán ki is állították. A rajzok közül harmincat díjazott a szabadtéri kiállításnak helyet adó cég.






[fbcomments]