Kultúra / Egyéb · 2016.11.02.

PRÓBA – Teljes az összhang

A szemünk előtt, három óra alatt születik meg egy két és fél perces jelenet. A Pannon Várszínház előadásának, A Bunkerrajzolónak a próbáján ülünk.

Az idei könyvfesztivál egyik nagy sikere volt Géczi János műve, A Bunkerrajzoló, Likó Marcellnek, a Vad Fruttik énekes-szerzőjének élettörténet-rekonstrukciója. A könyv alapján Vándorfi László, Molnár Ervin és Lenchés Márton írta színpadra a történetet. A Vad Fruttik dalainak felhasználásával született meg egy olyan, látványos, sokszereplős előadás, amely nemcsak az együttes rajongóit szólítja meg, de minden generáció számára van mondanivalója.

A Bunkerrajzoló nem Likó Marcell életrajza. Inkább egy fiatal fiú története, aki elmerül a reménytelenségben, de a könyv és az előadás megmutatja, hogy a családi viszályokon, a kábítószeren és alkoholon túl is van remény és lehetőség a jobb folytatásra.

Mi egy táncpróbára ülünk be. Vándorfi László és Krámer György koreográfus a színészekkel egy próbateremben rakja össze az előadás utolsó előtti táncjelenetét, amelynek alapja a Bús szamba című dal. (Azóta természetesen már nem itt tartanak a próbákkal. A nézők biztosak lehetnek abban, hogy a szombati, november 5-ei ősbemutatón egy tökéletes produkciót láthatnak.)

A próbateremben a lányok egy vaságyon ücsörögnek a jobb sarokban. A terem bal oldali részén egy padon a fiúk foglalnak helyet, középen pedig ugyancsak egy vaságy áll: rajta, alatta az a három színész, akik együttesen játsszák a főszereplő fiút. A próbaterem jóval kisebb, mint a színpad, de mivel a táncos jeleneteket minden előadáshoz itt próbálják, a színészek már rutinosak az ütközések elkerülésében, a lépések rövidítésében.

Valami olyan mozdulatot képzelek el, mint amilyet Básti Lajostól láttam Strindberg Haláltáncában – adja meg az utasítást Vándorfi László az anyát és az apát alakító színészeknek, Pap Líviának és Keresztesi Lászlónak. – Furcsa mozdulat volt, nem is hasonlított táncra.

A következő rendezői utasítás sem egyértelműbb:

Hogy mikor mi történik, azt nem tudom, de a végére az összes fiatalnak be kellene mennie a rakétába, Livinek pedig a gömbbe.

A színészek, táncosok veszik lapot, ráéreznek a rendező elképzelésére, és már csinálják is. (Félreértés ne essék: Vándorfi László rendezői utasításainak többsége természetesen egyértelmű, itt csak azt szerettük volna érzékeltetni, hogy a csapat még akkor is tudja, mi a dolga, ha nem kap konkrét jelzéseket a rendezőtől.)

Jó látni, mekkora az összhang a társulatban, mennyire egy hullámhosszon van a rendező és a koreográfus. Szinte minden szereplőnek külön mozgást kell kitalálni, és aztán lepróbálni lépésről lépésre. Pap Lívia legalább hússzor kúszik le a vasgömbről Keresztesi László karjába, mire megvan a megfelelő mozgás és ritmus.

A színészekről és táncosokról lekerülnek a melegítőfelsők. Kinyitják az ablakot, nagyokat kortyolnak az ivóvizes palackokból. Mindenki koncentrál, szó nélkül ismétli a jelenet töredékeit tizedszer-huszadszor.

A három főszereplő, Kékesi Gábor, Szelle Dávid és Szente Árpád Csaba közben kijönnek oldalra. Egyikük elalszik a terem  sarkában, a másik kettő egymást váltja a számítógépnél, amelyről a zene szól, végül rájuk kerül a sor.

Gyuri, találj ki valamit a három fiúnak! – mondja Vándorfi László Krámer Györgynek, majd a fiatalemberekhez fordul. – Ez lesz az első, amikor közös húron pendültök. Ehhez kell megtalálni a mozgásotokat.

A korábbi jeleneteteknek megvolt a belső indítéka: szétszakadtatok – gondolkodik hangosan a koreográfus. – Ebben a jelenetben polgári létjogosultságot nyer, amit képviseltek. Megtaláljátok magatokat a lüktetésben.

És a három színész elkezdi a vaságyon és a földön a hengergőzést. A sokszori próbálkozásnál néha elakadnak.

Bocsánat, beütöttem a fejem! – mondja Szelle Dávid.

Most én rontottam el – jegyzi meg pár perc múlva Kékesi Gábor.

Én szebben akartam, fejben már megvolt – neveti el magát egy újabb próbálkozás után Szente Árpád Csaba.

Holnap délelőtt innen folytatjuk – adja meg a kegyelemdöfést a rendező.

Mi pedig csendben elbúcsúzunk a társulattól. Kifelé jövet azon gondolkodunk, hogy mivel a nézők csak a végeredményt látják, nem tudják, mennyi munka, idő van egy-egy előadásban. Amikor A Bunkerrajzoló című előadás vége felé felcsendül majd a Bús szamba, a nézőtéren ülve gondoljanak arra, hogy a két és fél perces jelenet megszületéséhez három órára volt szükség!

[stextbox id=”grey”]

Géczi János–Likó Marcell–Vad Fruttik: A Bunkerrajzoló – zenés életrekonstrukció

Az azonos című, nagy sikerű könyv zenés színpadi változatának ősbemutatója Likó Marcell és a Vad Fruttik nemzedékét szólaltatja meg. Humor, költészet és mindenekelőtt – zene! Szereplők: Kékesi Gábor, Szelle Dávid, Szente Árpád Csaba, Doriane Niabe és a Pannon Várszínház teljes társulata. Színpadra alkalmazta: Vándorfi László, Molnár Ervin, Lenchés Márton, koreográfus: Krámer György, Vári Bertalan, rendező: Vándorfi László. A Bunkerrajzoló veszprémi premierje november 5-én lesz a Hangvillában, a budapesti premierje pedig november 14-én a Thália Színházban.

[/stextbox]

(Interjúnk Likó Marcellel itt.)

Hozzászólások

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be először a facebook fiókjába egy másik böngészőlapon!