Az egész úgy kezdődött, hogy az Utas és Holdvilág Antikváriumba egy úriember bevitt eladásra egy elképesztő szoborszerűséget. A furcsa fafaragvány a kutyának sem kellett, ezért Molnár Sándor antikvárius és barátai kigondolták, hogy vándordíjat alapítanak: a díj maga a szobor lesz, és a díjazottnak egy hónapra magával kell vinnie saját otthonába, hogy addig se legyenek kénytelenek nézegetni az antikváriumba látogatók a „szépséget”.
A díj mellé a körítést is kitalálták. Rögvest megalakítottak egy nyolctagú kuratóriumot, amely kifundálta, hogy a díjnak Arany Elefántyuk Vándordíj lesz a neve. Senki ne kérdezze, hogy miért! Csak. Az alapszabályban rögzítették, hogy a vándordíj pontosan egy hónapig marad a díjazottnál, aki egy nappal sem tarthatja tovább magánál, mert az büntetést von maga után. Mindig olyan ember kapja meg a vándordíjat, aki sokat tett a város kulturális hírnevének öregbítéséért.
A kuratórium döntése alapján áprilisban Horváth Lajos festőművész vehette át ünnepélyes keretek között az elefántyukot Molnár Sándor kuratóriumi elnöktől és a márciusi díjazottól, Hegyeshalmi Lászlótól, a Művészetek Háza igazgatójától. (Korábban Debreczeny Zoltán festő, Tóth Loon színész-rendező és Herth Viktória, a Művészetek Háza munkatársa vihette haza egy-egy hónapra a szörnyű műtárgyat.)
Az ünnepséget követően a kuratórium jelen lévő tagjai poénkodtak egy sort a díjjal kapcsolatban. Tóth Loon szerint minden díjátadó után kiöntik majd a szobron található vájatok egyikét, így minél inkább híre megy a vándordíjnak, annál súlyosabb is lesz. Mindenesetre az alapítók célja, hogy a díj egyszer nagyon komoly elismeréssé nője ki magát. Befejezésül a jelenlévők ittak egy-egy pohár bort a nagy esemény tiszteletére.
