Közérzet · 2016.04.13.

PLT – Mi történik a kiadóházban?

Portálunk az egyenes utat választva megkísérelte megtudni, valójában mi történt szerdán a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. háza táján. Megkérdeztük Kázmér Juditot, a cég stratégiai ügyvezetőjét, aki Szabó Miklós ügyvezető igazgató menesztésének hírét megerősítette, de nem kívánt kommentárt fűzni hozzá. Így marad a találgatás, a mindinkább dagadozó pletyka és a meg nem erősített információk sokasága. A hír futótűzként terjedt a cégen belül és kívül is.

Valóságos sokként érte a cég veszprémi központjánál dolgozókat, hogy Szabó Miklós ügyvezető igazgatót azonnali hatállyal menesztette a cég német tulajdonosa. Méghozzá meglehetősen brutális módon, ugyanis néhány németül beszélő úr az útját állta, nem engedték be az épületbe, és Szabó a szolgálati autó kulcsait is kénytelen volt átadni nekik, majd távozni.

A részünkről brutálisnak minősített kirúgásos módszer azonban a PLT-nél egyáltalán nem volt ismeretlen korábban sem. Szabó Miklós regnálása idején számos jogi és munkaügyi furfanggal színesített felmondással többtucatnyi alkalmazott került lapátra egyik napról a másikra. A törvényes utak kijátszásával, megkerülésével fejezték le a szerkesztőséget úgy, hogy az újságíróknak a már megkezdett munkájukat félbehagyva kellett azonnal távozniuk. Azóta többen munkaügyi pert nyertek. Egyik kollégától olyannyira tartottak, hogy egy biztonsági őr kezébe nyomták a fotóját, nehogy véletlenül bejusson a „hadszíntérre”.

A sajtós körökben keringő, meg nem erősített hírek szerint a PLT nem ússza meg a teljes pénzügyi átvilágítást. Szabóval egyidejűleg tűnt el a munkahelyéről néhány kulcspozíciót betöltő alkalmazott is. Nem titok, hogy a Szabó-éra alatt vezető pozíciókba került káderek hazai viszonylatokban horribilis összegű bérük mellett számos egyéb lehetőséget teremtettek maguknak arra, hogy céges költségen dőzsöljenek.

A PLT időközben számos olyan „fejlesztést” valósított meg, amelynek eredményei igencsak kétesek: csökken a Veszprém megyei napilap példányszáma, az online sem hozta a remélt „számokat” és a digitális lap előfizetése sem érte el a tervezett háromezret.






[fbcomments]