Újra megnyitott az a CBA élelmiszerüzlet, amely egy hónapja zárta be kapuit a Balaton Plazában. Információink szerint a korábbi dolgozók többségét visszavették.
Mint arról már beszámoltunk, hosszú heteken át ürítették ki a polcokat, majd december 31-én bezárt a CBA a bevásárlóközpontban. Anélkül, hogy az alkalmazottakat akkor tájékoztatták volna a sorsukról, és arról, hogy egy hónap múltán ismét kinyit az üzlet.
A zárás óta többször kerestük a Balaton Plaza és a CBA vezetőségét is az ügyben, de mindig azt a konkrétumokat nélkülöző választ kaptuk, hogy folynak a tárgyalások, és egy magasabb színvonalú üzletet terveznek ott nyitni.
Egy hónapot kellett csak várni, pénteken ugyanis ismét megnyílt a CBA Cent. Előzetes tájékoztatást nem nagyon találtunk róla, azt az egy A4-es papírra kinyomtatott, hevenyészett közleményt leszámítva, amelyet a bolt rácsaira függesztettek ki, ma pedig már reggel óta nyitott kapukkal és – az egyelőre hiányzó újságokat leszámítva – a korábban megszokott árukínálattal várják a vásárlókat.
Az ügyben a héten megkerestük Fodor Attilát, a CBA kommunikációs igazgatóját, akinek szűkszavú válaszából kiderül, az üzletet az egyik franchise partnerük üzemelteti tovább, változatlan nyitvatartási idővel. Nem hivatalos információink szerint a boltot jelenleg a CBA Kiskereskedelmi Kft. működteti, de a tervek szerint a közeljövőben úgynevezett CBA Príma lesz belőle, új üzemeltetővel.
[stextbox id=”black”]Nyitott (CBA-)kapukat döngetett Némedi Lajos alpolgármester a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor okafogyott napirend előtti felszólalásában a pláza környékén lakók élelmiszerrel való ellátása miatt aggodalmaskodott. Tökéletesen fölöslegesen.[/stextbox]