Egy brit iskola igazgatónője nyilván maga sem gondolta, mekkora botrányt kavar, amikor levélben fordult a szülőkhöz. A sztori lényege: Kate Chisholm arra kérte az anyákat, ne pizsamában vigyék a gyerekeiket reggel iskolába, öltözzenek fel az alkalomhoz és időjáráshoz illően.
Félreértés ne essék, nem a gyerekek, hanem az anyák öltözékét kifogásolja az igazgatónő. Felfigyelt ugyanis a jelenségre, hogy vannak anyák, akik nemhogy reggel az iskolakapuban, de már a délutáni karácsonyi ünnepségen is pizsamában jelentek meg. Véleménye szerint ez nagyon rossz példa, rendkívül károsan hat a gyerekek viselkedésére, „megfertőzi” őket, tehát ilyen trehányságot nem engedhet meg magának egy szülő.
Kate Chisholm levelében arra kérte az anyákat, ne pizsamában vigyék a gyerekeiket reggel iskolába
Viharos tiltakozással reagáltak a levélre a megsértett nők. Mi köze hozzá, hogy mit viselek? Hagyjon békén, örülök, hogy élek! Minek öltözzek fel arra a tíz percre, amíg elviszem kocsival a legnagyobb gyereket az iskolába? Amikor hazaérek, úgyis rögtön leöntenek, lehánynak a kisebbek. Arra a tíz percre nem érdemes átöltözni. Egyébként sincs idő magamra a reggeli rohanásban, nem akarom, hogy miattam elkéssen a gyerekem! – ilyen és hasonló üzenetekkel bombázták az igazgatónőt. Még pizsamás tüntetést is szerveztek az iskola előtt.
Az egész brit sajtó foglalkozott az esettel, megosztva az olvasókat. Vannak ugyanis, akik a csinos igazgatónőhöz hasonlóan botrányosnak tartják, ha valaki intim ruhadarabban jelenik meg a nagy nyilvánosság előtt. A fotókat nézve azonban kiderül, a renitens anyuka nem szexi hálóingben libeg reggelente a kilencéves kislánya kezét fogva az iskolába, hanem szolid kis piros pizsamában, amelyen dzsekit visel. Egyébként meg létező divatirányzat a pizsama stílus akár estélyi ruhában is, a nagy divatházak képesek a náluk öltözködő sztárokat akár selyempizsamában is elküldeni a háztól. Őket bezzeg nem szólja meg senki.
Ha jobban belegondolunk a nagycsaládos pizsamás anyukák trendjébe, rájövünk, hogy ők a hatvanas évek hippigenerációjának a gyerekei, nonkonformisták. Tulajdonképpen lázadásnak is felfogható a laza megjelenésük a márkaőrült anyukák ellen, akik abban versengenek egymással, ki megy jobb autóval a gyerek elé, kinek a táskája, cipője, kosztümje nevesebb divatházból való.
Szóval, első ránézésre elég vicces a téma, de ha jobban megkaparjuk, ólmos csüggedtséget érzünk, felrémlik az agyonhajszolt, segítség nélkül hagyott, kimerült sokgyerekes anyák sorsa, akiknek a világtól elzártan már erejük sincs nőnek érezni magukat. Az a halk remény vigasztalhatja őket, hogy gyorsan felnőnek a gyerekek. Bár az a téma is megérne egy misét, hogy manapság egyre tovább hozzák-viszik a gyerekeket iskolába a szülők, nem engedik őket önállóan közlekedni még kilenc-tíz éves korukban sem. Ja és majd elfelejtettem, az igazgatónő hirtelen olyan nagy sajtónyilvánosságot kapott, hogy a végén már merész dekoltázsú ruhában fényképezkedett. Na és ez nem sérti a közízlést? Mert szerintem egy nevelőnő ne a bájaival vakítson. Bár ha visszagondolok a tanáraimra az általános iskolából, eszembe jut, mennyire kedveltük és utánoztuk például a miniruhás, friss diplomás matektanárnőnket, aki intenzíven kosarazott is. Talán az volt a titka, hogy jól állt neki, el sem tudtuk volna képzelni másféle viseletben. Lehet, hogy ebből a szemszögből vizsgálva, hagyni kellene anyát és pedagógust, viseljen azt, ami jólesik neki?
