Közérzet / Kultúra · 2020.04.24.

PETŐFI SZÍNHÁZ – Színházat a hősöknek!

A Veszprémi Petőfi Színház a színházi élet normál működésének elindulásakor meghívja a Csolnoky Ferenc Kórház, a Farkasgyepűi Tüdőgyógyintézet alkalmazottait, a veszprémi mentősöket és az idősgondozásban dolgozó HŐSÖKET a Nyitott ablak című zenés vígjáték „rendkívüli” előadására.

Ezt a kezdeményezést sajtótájékoztatón jelentette be Oberfrank Pál, az intézmény igazgatója és hozzátette:

A Veszprémi Petőfi Színház tisztelettel kéri, hogy minden vidéki színház a saját városának, megyéjének kórházában és idősgondozásában dolgozó HŐSEIT hozzánk hasonlóan lássa vendégül egy szórakoztató előadáson: a színház gyógyító erejével köszönje meg munkájukat, segítse feledtetni a szörnyű, küzdelmes időszakot!

Elmondta: Veszprémben azt érezzük, hogy értjük egymás nyelvét, és örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a színház sok mindennek az élére tudott állni (maszkvarrás, a lakosság megszólítása).

Az újraindulásról még nem tudunk nyilatkozni, de előbb-utóbb eljön annak is az ideje – mondta.

Hiszünk a színház gyógyító erejében, ebből a gondolatból született a felhívásunk – folytatta Kellerné Egresi Zsuzsanna, a színház igazgatóhelyettese. – A legvidámabb előadásunkkal, a Nyitott ablakkal szeretnénk kedveskedni az egészségügyben és a szociális szférában dolgozóknak, és annyi előadást tartunk, hogy mindenki részesüljön az élményben.

Oberfrank Pál, mint a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöke indítja útjára a Petőfi kezdeményezését, ami beleillik Fekete Péter kulturális államtitkár Fellélegzés 2020 című tervezett programsorozatába.

Megható a városban tapasztalható példaértékű összefogás és a színház hozzáállása is – mondta dr. Lippai Norbert, a Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója. – Ennek a városnak van jövője. Köszönjük a kezdeményezést!

Ovádi Péter országgyűlési képviselő szintén a színház társadalmi szerepvállalásáról beszélt:

Csak a hálámat tudom kifejezni. Büszkeség számomra, hogy egy ilyen intézményünk van!

A színigazgató megjegyezte, hogy a kistelepülésekről sem feledkeznek meg:

Zöld utat kapott a Maradj otthon, majd mi megyünk! elnevezésű kezdeményezésünk is, melynek keretében a minap Németbányán jártunk, az elkövetkező napokban pedig Almádiba, Fűzfőre, Tésre, Sólyba, Hajmáskérre fogunk menni, és természetesen nem feledkezünk meg Veszprémről sem. Ez a művészeknek is nagyon fontos, mert már elvonási tüneteik vannak, hiányzik nekik a közönség.

A színházban folyamatosan készülnek a maszkok: hétfőre meglesz a tízezer darab. Ezeket elsősorban a frontvonalban dolgozók kapják, de jut belőlük a város lakóinak is. Elkezdték a védőoverallok varrását is. Az overallokat a kórháznak adják. A színház művészei, műszakosai az idősgondozásban vállaltak munkát, a színházon belül pedig folyik a karbantartás. Lassan készülnek a visszatérésre.






[fbcomments]