Szórakozás · 2017.06.16.

PETŐFI SZÍNHÁZ – Előadások sok helyen

A nyári hónapokban a Balaton környékén és az ország több városában is vendégszerepel a Petőfi Színház társulata.

A balatonfüredi Anna Grand Hotel Mediterrán udvarán június 28-án a Múlnak a gyermekévek… című zenés utazást élvezhetik mindazok, akik szeretnének nosztalgiázni, örökzöld dallamokat hallgatni. Az Oberfrank Pál által rendezett előadás iránt évek óta nagy az érdeklődés, kellemes kikapcsolódást ígér a nyári estére.
Ugyanezen a helyszínen lesz látható három alkalommal – június 20-án, július 4-én és augusztus 2-án – Eisemann Mihály–Szilágyi László: Tokaji aszú című zenés vígjátéka, melyet 2015 októbere óta töretlen sikerrel játszik a színház. Az előadást Szilágyi Tibor rendezte. A Tokaji aszú látható lesz még Egerben július 1-jén.
Ugyancsak Egerben vendégszerepel a társulat Huszka–Bakonyi–Martos: Bob herceg című operettjével július 15-én.
Az utolsó sikoly című előadással július 5-én Vácott, a nagy sikerű My Fair Lady című musical július 29-én Balatonföldváron, a Család ellen nincs orvosság című komédiával augusztus 4-én Tihanyban vendégszerepel a színház.







[fbcomments]