Közérzet · 2016.06.01.

PEDAGÓGUSNAP – Benn ünneplés, kinn villámcsődület

A Lovassyban szerda délután adta át Porga Gyula polgármester a Ranolder-díjat. A polgármester – szokásától eltérően – jóval az ünnepség megkezdése előtt besietett az épületbe, így elkerülte a háromnegyed ötre meghirdetett villámcsődületet.

Mi fél öt után értünk a Lovassy László Gimnázium elé, amikor már a túloldalon gyülekeztek a Világos Veszprémért Mozgalom tagjai és veszprémi polgárok, kezükben feliratokkal: Nem! Az iskolák államosítására, Elég a kamu konzultációból!, Vissza az iskolákat!, A polgármester nem strucc. Folyamatosan nézelődtünk jobbra-balra, vártuk Porga Gyula polgármester érkezését, de csak utólag tudtuk meg, hogy ő már benn van az épületben. Némedi Lajos alpolgármester gyalog jött az Óváros térről, az iskola előtt megállt pár percre és mosolygott, miközben egy pillantást vetett a parkolóház előtt álldogáló mintegy negyvenfős csoportra.

A Világos Veszprémért Mozgalom azért időzítette a pedagógusnapi ünnepség idejére a villámcsődületet, hogy felhívja a város vezetőinek figyelmét: nincs minden rendben, hiszen az állam most készül elvenni végleg az iskolákat, ezúttal már a működtetésüket is, és senki nem szólhat bele. Már fideszes fővárosi polgármesterek is a saját kormányuk ellen fordultak: a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége kedden közleményben szögezte le, hogy nem támogathat egy olyan átszervezést, amely a jövőben nem számít az önkormányzatok együttműködésére az iskolák fenntartásában és működtetésében. A Világos Veszprémért Mozgalom szerint, ha már a közgyűlésen nem foglalkoznak érdemben azzal, mit is kellene tenni a városban működő iskolák megvédése érdekében, ők segítik világossá tenni, mi a dolga a polgármesternek és a testületnek.

Az utcai villámcsődület nem kisebbíti a kiemelkedő munkát végző pedagógusok érdemeit, akik ma vehették át a polgármestertől a Ranolder-díjat. A díjazott pedagógusok: Remete Jánosné, a Csillag Úti Körzeti Óvoda Cholnoky Jenő-lakótelepi tagóvoda óvodapedagógusa, általános vezetőhelyettese, Gerölyné Joó Katalin, a Báthory István Általános Iskola tanítónője, Wenczel Zsuzsanna, a Lovassy László Gimnázium tanára. Ranolder-díjat kapott Szauer István is, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Veszprém megyei tankerületi igazgatója. Kanyár Erika, a Laczkó Dezső Pedagógus Nyugdíjas Klub vezetője pedig a dr. Borsi Lőrinc-díjat vehette át.






[fbcomments]