Ha nem is annyira durván, mint a címben szerepel, de nagyjából ezzel egyenértékű magyarázatot kaptak az Árpád panzió tulajdonosai azon levelükre, amelyben kérelmezték egy gyalogátkelő létesítését, zebrát, amelyen a hozzájuk igyekvő – urambocsá! – gyalogos vendégek biztonságosan átkelhetnek. Az önkormányzat illetékesének válasza annyira meglepő volt, hogy a hivatalos irat azóta az étterem falán díszeleg.
A családi vállalkozás – anya és fia – évekkel ezelőtt kérte a veszprémi önkormányzat segítségét a zebraépítés ügyében, amire a hivatal illetékese nemet mondott, merthogy a 82-es, azaz a Győr felé vezető út nem a város, hanem az állam tulajdonát képezi. Továbbá az átkelő megépítése egyébként sem indokolt, mert még nem történt gázolás. Mondjuk halálos, vagy valamilyen? Persze szó szerint nem ez állt az önkormányzati tájékoztatóban, de ez a lényege. Vagyis: ha már történt volna baleset, akkor elgondolkodnának egy zebra felfestésén? És ehhez nyolc napon túl gyógyuló vagy annál is súlyosabb baleset kéne? Netán elég lenne egy vacak kar- vagy lábtörés? Vagy zebra csak halálos gázolás után jár?
Tény, hogy az OMV benzinkút és az Aréna között nincs zebra, az út egyik oldalán a Tesco, az Aréna és a buszmegállók, a másik felén az Árpád panzió, autószalonok, az Aldi és a Lidl. Átkelni csak a főúton lehet – életveszélyesen. Mint ahogyan a bedevölgyi lakóparkhoz is csak az élete kockáztatásával juthat át az ember a 82-esen.
A forgalmas csomópont felújítása óta, azaz hat éve annak, hogy a panziót gyalog életveszélyes megközelíteni, csak autóval lehet odamenni. Persze, elképzelhető, hogy aki éppen az Árpádba akar jutni, óriási kerülővel is megteheti: például elsétálhat Gyulafirátót irányába, az odáig vivő öt kilométeren belül csak van valahol egy legális átjáró, amelyen átkel, majd – biztonságban a túloldalon – visszabattyog a Veszprém Arénánál lévő körforgalomig.