Egy rossz vagy egy jó pillanat kellett ahhoz, hogy tizenöt esztendővel ezelőtt Vándorfi László megalapítsa a Pannon Várszínházat. Ma már nem tudja eldönteni, hogy igazából melyik lehetett a kettő közül, a közönség azonban egészen biztos abban, hogy a színházigazgató-rendező jól határozott tizenöt esztendeje. A Pannon Várszínházban ugyanis idén decemberben már a századik önálló bemutatót rendezik meg.
A közönség biztos abban, hogy Vándorfi László jól döntött 15 évvel ezelőtt
– Nagyon nehéz döntés volt – emlékszik vissza Vándorfi László, akivel a jubileum kapcsán beszélgetünk. – Bátorság, vakmerőség volt a részemről, féltem is, és egyedül nem tudtam volna végigcsinálni.
– Mihez kezd, ha nem jön be?
– Fogalmam sincs. Egyébként van nekem rendes szakmám, hívtak is vendégrendezőnek.
– Mit tanult meg az elmúlt tizenöt évben?
– Jelmezeket mostam, vasaltam, díszleteztem, játszottam. A kezdet kezdetén az Egyetemi Színpadon sem csináltam ennyi mindent. Próbáltam hasznot kovácsolni abból a hátrányból, hogy mindent elölről kellett kezdenem. Nem volt könnyű, mert a színház a pillanat művészete, nagyon kitett a változásoknak, mindennap újra kell tanulni.
– Jó kapcsolatépítő. Kitől tanulta remek diplomáciai érzékét?
– Édesapámtól, aki vezető volt, a bátyámtól, és persze nagy úr a kényszer. Rájöttem, hogy akkor tudok eredményes lenni egy tárgyaláson, ha nem vert helyzetből indulok, hanem vannak céljaim. Másrészt kell a nyitottság a tárgyalópartnerek részéről is.
– Céges és önkormányzati támogatókra mindig is szüksége volt a Pannon Várszínháznak, hiszen csak pár évig kapott állami támogatást.
– Pontosan háromig a tizenötből. Mivel átírták az előadó-művészeti törvényt, 2013 óta ismét a saját lábunkon kell megállnunk. Az önkormányzatokkal közhasznúsági szerződést kötünk, és folyamatosan keressük a cégeket az együttműködés érdekében. Ez mindennap fejfájást okoz nekem, hiszen a színház 23 alkalmazottat foglalkoztat munkaszerződéssel, húszat pedig egyéb módon. Mi nonprofit szervezet vagyunk a kezdetektől, tehát nem üzleti tevékenységet folytatunk. Ezt fontos kihangsúlyoznom, mert egy üzleti szemléletű színházban nem feltétlenül az érték érvényesül, ott a bevétel a legfontosabb. Egyébként kedvem sem lenne pénzkereső gépet működtetni. Sosem dolgoztam a magam ízlése ellen, és mindig szem előtt tartottam: úgy hozzunk létre értéket, hogy anyagilag is jól jöjjünk ki belőle. Ehhez kellett a korábbi színházvezetési tapasztalat.
– Az elmúlt 15 évben a Pannon Várszínház szinte az egész országot meghódította.
– Főleg a Dunántúlon léptünk fel, sokszor jártunk Budapesten, a legtávolabbi helyszínünk pedig Nyíregyháza volt. Talán sikerült felépítenünk egy működési hitelességet. Példaértékű viselkedést várok el a vezető színészektől a műszaki személyzeten keresztül az utolsó emberig, hogy méltóképpen képviseljék a színházunkat. Eleinte folyton utaztam én is a társulattal a vendégszereplésekre, most már sokszor mennek egyedül. Felnőtt egy olyan generáció a színháznál, amelynek tagjaira szakmailag, erkölcsileg, emberileg teljes mértékben támaszkodhatom, nekem pedig szükségem van néha szabad estére, mert el kell gondolkodnom dolgokon.
– Mindenki lépést tud/tudott önnel tartani?
– Kevesen voltak, akik nem, de ez természetes.
– Mivel fogadja az új társulati tagokat?
– Őszintén elmondom nekik, mi vár rájuk. Ez nem egy foglalkozás, hanem létforma, és ez minden színházban így van, nem csak nálunk. Sajnos hígul a szakma, nagyon változatos az emberek felkészültsége. A képzőhelyeknek nem volna szabad hitegetniük minden jelentkezőt, hogy színész lesz belőle. Szerintem könnyebb az elején őszintén elmondani valakinek, ha nem való erre a pályára, és emberileg is jobban meg kellene szűrni a jelentkezőket.
– Vannak hosszú távú tervei?
– Évről évre mérjük fel, hogyan tovább. Az elkövetkező 15 évre nem tervezünk előre, de ciklusokban gondolkodunk. Az időnként vissza-visszatérő motívumok szándékosak. Kapunk ajánlatokat, ötleteket is ahhoz, hogy milyen darabokat mutassunk be, de a döntés mindig az én feladatom. A jövő évad terve már összeállt, és pillanatokon belül ki is hirdetjük. Szinte hihetetlen számomra, hogy decemberben lesz a Pannon Várszínház századik önálló bemutatója.
Az anyu én vagyok című előadáshoz készült plakátfotó
– Ebből az évadból még egy bemutató van hátra.
– A Nyitott ablakot terveztük, de mivel a darab szerzői pereskednek, lemondtunk róla. Szinte ezzel egy időben keresett meg bennünket Nógrádi Gábor Az anyu én vagyok című zenés komédia szövegkönyvével. Egy fáradt este elolvastam a darabot, és könnyesre röhögtem magam. Az anyu én vagyok igazi csemege két színésznőnek, ez esetben az anyát játszó Pap Líviának és a lányát felváltva alakító két fiatalnak, Telegdi Kamillának, illetve Gfellner Fanninak. A darabnak elég erős a tanulsága: egymás megismerése, elfogadása még egy családon belül is nagyon nehéz. A színészek nagyon szeretik próbálni, és ez jó jel. Az anyu én vagyok bemutatója április 23-án, szombaton lesz.
[stextbox id=”grey”]Vándorfi László a Lovassy László Gimnáziumban érettségizett 1970-ben. Ezt követően az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar–orosz szakos hallgatója volt, valamint az Egyetemi Színpadon játszott és rendezett. 1976 és 1978 között a kecskeméti Katona József Színház segédszínésze, 1978 és1983 között a Népszínház és a Várszínház tagja, 1983 és 1986 között ismét a kecskeméti Katona József Színház színész-rendezője volt. 1986-tól 1990-ig a Veszprémi Petőfi Színház rendezőjeként, dramaturgjaként, 1991-től 2000-ig igazgatójaként dolgozott. 2001 óta a Pannon Várszínház ügyvezető igazgatója és rendezője. Krámer Györggyel együtt indította útjára A tánc fesztiválját, amely idén 18. alkalommal várja a közönséget. Vándorfi László 1987-ben megkapta a Gyulai Várszínház Nívódíját, 1995-ben Veszprém város díját, 2005-ben pedig a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét.[/stextbox]
