Közérzet / Életmód / Egyéb · 2022.12.07.

Otthont az Állatoknak – Ne vásárolj, fogadj örökbe!

Hétfő óta zajlik a veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó belső udvarán Éles József védnökletével az az adománygyűjtő akció, amelynek célja, hogy az Otthont az Állatoknak Alapítvány javára legalább egy kutyakennel ára összegyűljön.

Köszönjük, ha segítenek és még inkább köszönjük, ha a rég vágyott négylábú társ megvásárlása helyett menhelyi kutyát fogadnak örökbe! A legfontosabbat azonban mindig tartsák szem előtt: kutyát tartani felelősség, megkötöttség, állandó feladat és nem kevés kiadás egészen az életük végéig. Hálából jó kedvet, hűséget, feltétel nélküli szeretetet adnak. Az egész kutyalelküket.

Az Otthont az Állatoknak Alapítványt létrehozó Állatvédő Egyesület Veszprém egyike azoknak a menhelyeknek, amelyek befogadják, etetik és gyógyítják a kegyetlen körülmények közül kimentett és az utcákon befogott kóbor négylábúakat. Önkéntes munkában, támogatás nélkül, adományokból tengődve. A tápok, a gyógyszerek, az üzemanyagok drágulása, a közüzemi díjak növekedése miatt egyre kilátástalanabb a helyzetük. De erről a gondozottjaik mit sem sejtenek. Ahogyan arról sem, hogy épül már számukra egy sokkal jobb hely az Otthont az Állatoknak Alapítvány jóvoltából. Igaz, a költözés még messze van, mert az új kutyakenneleket nincs miből megvásárolniuk.


Kiválasztottunk nyolc kiskutyát a menhely volt, illetve jelenlegi lakói közül. Őket kértük, meséljék el honnan és miért kerültek ide. Szívszorító vallomások következnek. Ismerjék meg a Jó Szívvel az Állatotthonért civil összefogás „kutyaarcait”!

Gézu vagyok, már nem fiatal. Kölyökkutya koromban soha nem voltam szabad. Láncon tartott a gazdám, míg meg nem halt. A veszprémi gyepmesteri telepre kerültem, onnan hoztak ki az állatvédők hét(!) évvel ezelőtt. Megtanítottak az okos viselkedésre, tudok pórázon sétálni, kérésre ülni és sok minden mást is. Egyszer még vért is adtam egy beteg kutyusnak. Büszkék rám, én is szeretem őket. De néha arra gondolok, hátha nekem is lesz egyszer egy igazi gazdám, akivel csak egymáséi leszünk. Karácsonyra mindig ezt kívánom magamnak.

Lana vagyok, a négy lábon járó sikertörténet. Idén nyáron kerültem be az állatmenhelyre a mélynyomorból, Vilmány széléről, ahol nem adtak enni és vertek is. De egy áldott pillanatban rám talált egy állatbarát, felemelt és a szemembe nézett. Hallottam a hangján, hogy tudja, éhes vagyok, fáj a fülem és bántanak. Beoltatott, kaptam chipet és ivartalanítottak is. Így „felturbózva” kerültem Veszprémbe, ahol egy hónap alatt igazi gazdit találtak nekem. Azóta kétlaki vagyok, Budapesten és Badacsonyban élek. A fővárosban a gazdival edzőterembe, étterembe, kávézóba járok, de Badacsony az igazi, ahol pillangókat kergethetek a kertben.

Nikó vagyok, fiúkutyus. Nem valami vidám helyről érkeztem. Tarcalról, ahol el akartak pusztítani. Egy borsodi állatbarát segítségével idén szeptemberben kerültem a veszprémi menhelyre. Azóta érzem, hogy az élet nem fájdalom és mardosó éhség, aminek addig hittem, hanem valami egészen más, valami jó. Itt minden nap enni adnak, kedvesek hozzám, és még azt is mondják, hogy szeretnek. Oltásokat kaptam meg chipet, ivartalanítottak is. Már csak arra vágyom, hogy egy igazi gazdi simogassa meg a fejemet.

Hadar vagyok, öreg és beteg. Egy bakonyi településen kóboroltam magányosan, ott fogott be a gyepmester és hozott be a veszprémi gyepire. Három éve aztán átvettek a menhelyesek, azóta élek náluk. Éppen időben vezérelt hozzájuk a gondviselés, mert kiderült, hogy Cushing-kóros vagyok. Egy „drága” kutya. Naponta kapom a gyógyszeremet, ez minden hónapban 38 ezerbe kerül. A gondozóim azt mondják, mivel öreg vagyok és beteg, aligha fogok már igazi gazdát találni. Vuff! Ilyen az élet. Végül is, nem olyan rossz nekem itt a menhelyen.

Kefir vagyok. Tudom, minden valamirevaló kutyának legalább két neve van, az úri kutyáknak három is. Az enyém lehetne Borsodi Kefir, mivel arrafelé születtem. Igaz, ez nem annyira nemes, mint mondjuk az Öreghegyi Zádorvári Ancsa, de azért megteszi. Ahhoz képest, hogy a romatelepen az ebösszeírás előtt el akartak tenni láb alól, az egyetlen nevemmel is a szerencse fia vagyok. A borsodi állatvédők megmentettek, a veszprémi menhelyesek befogadtak, itt vagyok, élek, sőt! Igazi gazdihoz kerültem, ahol van egy kétlábú tesóm is. Imádjuk egymást.

Beni vagyok. Volt családom 3 éves koromig, de meg akartak szabadulni tőlem. Azt mondták, támadom a macskákat, akik szintén velünk laktak. Pont én, ezzel a termettel! Esetleg néha, amikor nagyon elszemtelenedtek. De akkor sem volt rendes dolog, hogy idén áprilisban egyszerűen leadtak a menhelyen. Három év után kidobtak az otthonomból, mint egy szakadt cipőt. Azt hiszem, nem is szerettek igazán. Szerencsém volt: fél év után ideiglenes befogadóhoz költözhettem, hogy a téli hónapokban meg ne fagyjak. Bárcsak ne adna vissza s lenne az igazi gazdám!

Ella vagyok. Miskolc mellett egy szántóföldön találtak rám, egy bokor alá húzódva próbáltam nem létezni. Ha bárki hozzám ért, reszkettem a félelemtől. Az ottani állatvédők valahogy mégis kiszedtek és tavaly decemberben eljuttattak Veszprémbe. Bennük sem bíztam, de nem adták fel. Beültek mellém a kennelbe, kézből etettek. Lassan elhittem, hogy ők jó emberek. Aztán jött valaki hozzám látogatóba. És újra meg újra eljött, hetente többször is, ismerkedni. Január végén hazavitt, azóta már dolgozni is együtt járunk. Éjszaka néha még felriadok. Ijedten bámulok a sötétbe. De az igazi gazdim szuszogása megnyugtat. Otthonom van, nem félek többé!

Bátor vagyok. Igazából is, nem csak névileg. Tavaly ősszel három hónaposan, de már sok fájdalmas tapasztalattal kerültem a veszprémi menhelyre az ország keleti feléből, hol nem számít egy kutya élete. Akkor sem, ha annyira kicsi és aranyos, mint amilyennek ezen a képen láttok. Arrafelé a kiskutyákkal gonoszul játszadoznak a gyerekek, kijutott belőle nekem is. Bátornak mutattam magam, pedig nagyon féltem. Eleinte furcsa volt ez a nyugalom, amibe tavaly Mikulás előtt csöppentem. Igazi gazdához költöztem, ahol mindenem megvan. Csuda jó dolog szeretni és szeretve lenni! Szóval, bátorság, kispajtik!

S. Bonnyai Eszter / Bartuc Gabriella

Vezető képünkön Mazsi, a szerkesztőségi kutya

Kutyafotók: Állatvédő Egyesület Veszprém






[fbcomments]