Közérzet · 2021.05.13.

Ötszázmilliós támogatás ivartalanításra

Ivartalanításra, veszettség elleni védőoltásra és mikrochip beültetésére összesen ötszázmillió forint vissza nem térítendő állami támogatásra lehet pályázni hamarosan a Magyar Falu Program keretében.

A rendelkezésre álló keret mintegy 14 ezer kutya és macska bevonását teszi lehetővé. A felelős állattartás jegyében meghirdetett akcióról Ovádi Péter országgyűlési képviselőt, a nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztost kérdeztük.

– Hol, mikortól és kik pályázhatnak a támogatásra?

– A Gyopáros Alpár kormánybiztossal közösen nemrég bejelentett program keretében kutyák azonosító chippel való ellátására és veszettség elleni oltására, valamint ivartalanításra nyílik lehetőség kutyák és macskák esetében. A most meghirdetett támogatás célja, hogy az 5000 főnél kisebb állandó lakosságú települések önkormányzatainak közvetítésével segítséget nyújtson a nem kívánt állatszaporulat mérséklésére. A megpályázható támogatás összege önkormányzatonként legfeljebb másfél millió forint. Szeretnénk elegendő időt adni a felkészülésre, ezért a pályázatokat június 19. és július 18. között lehet beküldeni. A kiírás a Miniszterelnökség honlapján elérhető. Nagy örömömre szolgál, hogy a választókerületemben lévő települések is tudnak majd élni ezzel a lehetőséggel, hozzásegítve az ott élő kutya- és macskatulajdonosokat a felelős állattartás követelményeinek teljesítéséhez.

– A kóbor állatok száma több tízezer, más források szerint százezres nagyságrendű, és az igazi problémát a gazdátlan jószágok jelentik.

– A kóbor állatok számos esetben gazdás állatokból lesznek, ezért a szemléletformálást is kiemelt prioritással kezeljük a készülő Nemzeti Állatvédelmi Programban. Változtatni csak akkor van esélyünk, ha a megoldás irányába mozdulunk el. Az ivartalanításra szánt mostani támogatási összeg mérföldkő a hazai állatvédelemben, mivel a nem kívánt szaporulat kezelésének ez a leghatékonyabb módja. A jövőben a felelős állattartásra történő nevelésre is legalább ekkora hangsúlyt szeretnénk fektetni.

– Az állatvédelmi törvény rendelkezik az ebösszeírásról és az ebrendészeti hozzájárulásról. Nincs róla tudomásunk, hogy például Veszprémben létezne ilyesmi.

– Az eb tulajdonosa az ebösszeíráskor köteles a meghatározott adatokat a települési önkormányzat rendelkezésére bocsátani, ennek hátterét jogszabály határozza meg. A készülő Nemzeti Állatvédelmi Program foglalkozik majd az állatvédelmet érintő jogszabályokkal, és szükség esetén javaslatot is megfogalmaz azok felülvizsgálatára.

Fotó: Ovádi Péter Facebook-oldala

Kép forrása: BALINT KOVACS

Hozzászólások

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be először a facebook fiókjába egy másik böngészőlapon!