Kultúra · 2021.04.24.

Osztálytalálkozó, Rényi Ádám novellái

Sokan érezhetjük a pandémia idején, hogy a jócskán megváltozott valóságnak köszönhetően csak „afféle életet” élünk – a szerző, Rényi Ádám szavait idézve –, és nem igazit. Talán ezért is találnak be annyira az Osztálytalálkozó novellái.

Ezekben az írásokban az esendőségükben is oly szerethető szereplők különféle módokon próbálnak kitörni pszeudoéletük hamiskás világából. A hol megható, hol kacagtató, hol bosszút, tehetetlen dühöt leíró novellák nemcsak viszik magukkal az olvasót, húzzák-vonják egy egyre képtelenebb világ mélyére, hogy a végén mindenki egy hatalmas, örkényi tótágast álljon, de a szövegek más trükkökkel is rendelkeznek. A többszörös csavarokon túl, meglepő fordulatok után eszmélve az olvasó rájön, hogy a legreménytelenebb, legfullasztóbb helyzetekből is kihallható a szabadság zenéje és felfedezhető benne a remény melankóliája.

Rényi Ádám apró, pontos megfigyelései az emberi viszonyokról, az életünkben való ügyetlen, téblábolásról egyszerre tragikomikusak és bizsergetik meg az ember szívét. Ne higgy a látszatnak, üzenik halkan, és főképp ne higgy a boldogtalanság látszatának! Mert ha változtatni nem is mindig tudunk a sorsunkon, megpróbálni azért lehet, sőt erősen ajánlott.
Mit tegyünk, ha a bálványozott látó jóslata nem akar beteljesülni? Minek kell megfelelnünk, ha oligarchának jelentkezünk? Mi a megoldás, ha a csapból egyszerre csak kóla kezd el folyni? Miért borzalmasan nehéz a szerelmi élete egy majdnem félmillió követővel rendelkező influencernek? Hogyan kell bánni a szemtelen szellemekkel? És hogyan kezeljük a helyzetet, ha a házunkra még életünkben kikerül az emléktábla?
Rényi Ádám szellemes és üdítően friss szövegeiből minden kiderül.

A szerző (Budapest, 1977.) a 21. Század Kiadó társtulajdonosa. Kommunikációs és médiaszakember, újságíró, évekig kereskedelmi televíziók vállalati kommunikációjáért felelt, majd PR-ügynökségek vezető beosztású munkatársaként dolgozott. Jelenleg a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs főtanácsadója.

Az Osztálytalálkozó a 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg, és itt megrendelhető.

Mások a könyvről

„Írásai egy sokszor eltemetett, de szerencsére örök életű irodalmi hagyományhoz kötik: a pesti Tabi László, az erdélyi Bajor Andor és olykor Örkény nyomában jár. Könyve egyszerre olvasható könnyed témájú novellák és véresen komoly humoreszkek gyűjteményeként. Beszélünk és elbeszélünk egymás mellett, csalunk és becsapjuk magunkat, a mellünket verjük és meghunyászkodunk – szóval élünk és túlélünk, ahogy felmenőink is tették.”
– Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész
„Jól előkészített váratlanság! Számos színpadi műfajban ez a siker kulcsa. Fergeteges vígjátékok vagy nagyszerű krimik elképzelhetetlenek ezen írói fogás használata nélkül. Rényi Ádám többek között ebben is kiváló.”
– Szirtes Tamás rendező, a Madách Színház igazgatója
„Meghökkentő mesék. Kisfilmek a nagyvilágból. Egypercesek. Mindez Rényi Ádám módra. Abszurd villanások egy csupa szív világból.”
– Grecsó Krisztián író

Interjú a szerzővel

– Mark Twain 49 évesen írta meg a Huckleberry Finnt, Morgan Freeman 52 évesen játszotta első jelentősebb filmszerepét. Te most voltál 44, amikor megjelent az első önálló könyved. Mondhatjuk, hogy te is későn érő művész vagy?

– Semmiképpen nem nevezném magam művésznek. Régóta vagyok a szövegek embere, kommunikációs szakemberként, újságíróként, szerkesztőként, publicistaként sok betűt írtam le az elmúlt bő két évtizedben. Ezalatt, pontosan tizenegy éve kezdtem el rövid novellákat írni, ám ez nem vált hivatásommá; munka mellett, később munka és család mellett kellett időt szakítanom az írásra, így volt, hogy évek maradtak ki két történet megszületése között. Az elmúlt két évben megint termékenyebb időszakom volt, több új ötletem támadt, és hol éjszaka, hol a szabadságom alatt, végül összejött egy kötetre való.

Francia-kommunikáció szakon végeztél a bölcsészkaron. Melyik író volt rád a legnagyobb hatással és miért?

– A francia írók közül Camus, Ionesco, Queneau, Yasmina Reza világa áll közel hozzám, de akikre a leginkább felnézek: Örkény István, Roald Dahl és Efrájim Kishon. Mindig is csodáltam őket, amiért kicsiben el tudnak mondani nagy sztorikat, hogy néhány jó mondattal, erős atmoszférával, egy jó fordulattal kisebb terjedelemben is képesek óriási hatást gyakorolni az olvasóra.

Eddig a könyvkiadás másik oldalán voltál. Most, hogy szerzőként lépsz a színre, nincs olyan érzésed, hogy akasztják a hóhért? Milyen érzés a saját könyveddel kapcsolatban várni az olvasói visszajelzéseket?

– Fura, de igyekszem különválasztani magamban a két szerepet. Igaz, közben azért élvezem annak könnyebbségét, hogy nem kellett hosszan kilincselnem a kiadóknál. Egyébként pont úgy izgulok, mint bármelyik elsőkönyves prózaíró, szomjazom a visszajelzésre, mindenféle kritikára.

Az emberek szinte alig olvasnak novellát, a te kötetedet viszont kézbe veszi az ember, és azon kapja magát, hogy már el is olvasta. Mi a titka a novelláidnak, hogy ennyire behúzzák az olvasót?

– Talán mert rövidek, egyszerű nyelvezetűek, és egyik-másik csattanó után úgy érezhetik, kérnek még belőle. Bízom benne, hogy a harminc írás kellően sokféle világot mutat be és különböző fajta reakciókat vált ki abból, aki elolvassa őket. Szeretném az embereket megdöbbenteni, megnevettetni és megríkatni is. Hol ezt, hol azt.

Az álhírek és álszemélyiségek hamis világában élünk, amikor az embernek meg kell dolgoznia az igazságért. Az alaposan megcsavart történeteid mintha erre nevelnének: ne higgy a látszatnak, gondolkozz! Koncepció volt vagy véletlen?

– Az az igazság, hogy eleinte a csavarok érdekeltek igazán. Kipattantak a fejemből, aztán türelmetlenül köréjük írtam a történeteket. Később kezdtem el átgondoltabban megrajzolni a közeget, a karaktereket. Így a kötetbe rendezés előtt, Laik Eszter szerkesztői segítsége mellett a régebbi írásokat kicsit kipofoztam, hogy hangulatban, személyességben is megállják a helyüket.

A karaktereid végtelenül szerethetők és végtelenül esetlenek: olyanok ők, mint az egyhangúság hősei. Gondolod, hogy tanulhatnak tőlük a pandémiába belefásult emberek?

– Talán inkább abban segíthetnek, hogy néhány percre kizökkentenek nyomasztóvá vált közös életünkből, hétköznapi furcsaságaikkal, ha csak rövid időre is, felszabadítanak saját nyűgjeink alól.

A novellák újabb és újabb dimenziókat nyitnak meg, mint egy Escher-, vagy Bruegel-kép, melyeken mindig egy addig nem látott részletet fedezünk fel. Tekinthetjük szellemi utazásnak a kötetet, egyfajta kellemes rejtvényfejtésnek?

– Nem az összes írásra igaz ez, de több novellában játszom az olvasóval. Csapdát állítok neki, és magaslesről figyelem, hogy beleesik-e. Annyiban persze más a helyzet, mint valami vadászaton, hogy ebben az esetben az „áldozat” nem szenved. Legalábbis őszintén remélem.

A könyvet olvasva azt érzi az ember, hogy az élet egyszerre kisszerű és nagyszerű. A szövegek még a kilátástalanabb helyzetekben is felvillantanak egyfajta csibész hitet. Szerettél volna egy kis reményt adni a járvány idején az embereknek?

– Vonz a jelen, a hétköznapiság, a kispolgári világ, mert kedvez az abszurdnak, ahogy a szürreális elemek is a földhözragadtságig valóságos körülmények között hatnak igazán. Ez adja a kisszerűség nagyszerűségét. Szeretek szórakoztatni, hatással lenni mások gondolataira, érzéseire járványtól függetlenül is, de persze pandémia idején lehet, hogy előbbire most nagyobb szükség van.

Nagyon aktuális, ismert témákat, figurákat mutatsz be, felbukkannak az influenszerek, modern életünk kellékei, a Covid. Fontos szempont volt ez, hogy könnyen lehessen azonosulni a szövegekkel?

– Szerintem egy rövid novella esetén nincs idő arra, hogy az azonosulás folyamata lassú legyen. Muszáj egyből közelről megmutatnom a hőseimet és a miliőjüket, hogy a történet egyből magával vigye az olvasót. Az ötleteim az engem körülvevő világból származnak. Az influenszerek, a távoktatás vagy maga a Covid is ilyenek, és ami nekem itt Magyarországon, Budapesten ismerős, az talán másoknak is az.

Az élet néha sokkal abszurdabb, mint bármely fikció. Van olyan novella, ami megtörtént esetre épül?

– Néhány elem a való életből származik. Van, ahol az alapszituáció, de többször csak egy-egy mondat. Olyan is megesett, hogy hallottam egy történetet egy baráti beszélgetésen, amiről eszembe jutott egy másik, felhasználva az eredeti történet egy momentumát. Ám a novellák többsége minden elemében fikció.

Két óvodáskorú kislányotok van, és a kiadó mellett főállásod is. Miként tudsz időt szakítani az írásra? Hogyan töltődsz szellemileg, mi ad inspirációt az alkotáshoz?

– Nem nagyon tudok időt szakítani, ezért született meg tizenegy év alatt ez a harminc novella. A finishez szabadnapok és éjszakák is kellettek. A legnagyobb inspirációt mindig az adta a következőhöz, ha az előzőről azt éreztem, hogy jól sikerült, vagy pozitív visszajelzéseket kaptam attól a néhány embertől, akiknek megmutattam. Szellemi vagy más töltődésről két kisgyerek és a pandémia mellett nem tudok beszámolni, de kétségtelenül jólesne.

A kötetben sokan próbálják elérni a valódi boldogságot, de a legtöbbjüknek csak egy boldogságpreparátumra telik. Számodra mi jelenti a boldogságot?

– Az apró boldogságokban hiszek, ezek ugyanis valóban eljönnek. Egy csípős csirkés szendvics, egy jó beszélgetés barátokkal, egy új szalmakalap a méretemben, egy retro bicikli, ha megnevettetjük egymást a feleségemmel, vagy ha a gyerekek végigalusszák az éjszakát. Mostanában persze leginkább az, hogy még élünk.

Rényi Ádám. Fotó: 21. Század Kiadó

Hozzászólások

hozzászólás