Kultúra / Egyéb · 2016.11.11.

ŐSBEMUTATÓ – Bunkeren innen és túl

Vándorfi László különös intuícióval megérzi az idők szavát, s azt is, hogy miből lehet siker. Jellemző, hogy azonnal színpadra állította a Vad Fruttik frontemberének, Likó Marcellnek az életét Géczi Jánosnak a közelmúltban megjelent, A Bunkerrajzoló című könyve alapján. A várpalotai rockzenekar történetén keresztül a rendszerváltás idején felnőtt nemzedéknek a tükre ez a darab, ettől nyer szélesebb értelmet, ettől lesz még izgalmasabb.

A kérdések, amelyeket az élet értelméről, egy széthulló és összeállni sehogy sem akaró világról feltesz a főhős, L. M., régóta itt pattognak, visszhangzanak, keringenek. Egyre jobban erősödik az érzés, hogy a világ tele van kallódó, elveszett emberekkel, olyanokkal, akik a szakadék szélére lökve próbálnak egyensúlyozni, akik minden pillanatban lezuhanhatnak. A bánya nélkül maradt bányászváros egykor szebb napokat látott panellakóinak mindennapjai elevenednek meg a színpadon rendkívül erős kollektív színészi játékon és a Vad Fruttik dalain keresztül pesszimista szempontrendszerben. A végeredmény mégsem lehangoló, inkább katartikus a magával ragadó játék és a sajátos fekete humor miatt, amely átszövi az egészet. Tehetetlenségünkben nevetünk, mint a Kusturica- vagy a Tarantino-filmeken. Az élet már csak ilyen, mindig voltak elnyomottak és elnyomók, bárhogy is nevezzék őket. Már a társadalom legkisebb egységében, a családban is. Ezt az egészet legfeljebb röhögve lehet kibírni. Egyébként is, tragédia, tragikus életérzés közismerten csak ott van, ahol létezik igazság, és ember is van, aki ezt az igazságot képviseli.


A Bunkerrajzoló világában minden inog. Mindennek az ellenkezője is igaz. Nem ismerjük az igazságot. Lehet, hogy nincs is. Vagy titkosított. Minden darabokban. Talán csak a barát, az író tekintete az a centrifugális erő, amely az egész széthulló világot egy-egy pillanatra képes összefogni, értelmezni. Krámer György koreográfus és táncos játssza az írót emlékezetesen. Folyamatosan ott van a színen, ellenpontozva vagy felerősítve a jeleneteket. A nyitóképben hangosbemondó ismerteti az elmegyógyintézet (elvonó) látogatási idejét. A szereplők tehát ápoltak, azonban gyorsan letépik a pizsamájukat, ami alatt civil ruhát viselnek. Ezzel is megerősítve az érzést, hogy nem bolondokat látunk, hanem a társadalom számkivetettjeit. Az átlagosnál érzékenyebb fiatalokat, akik válaszok híján narkóba, ivásba menekülnek. L. M. a szerelemben találja meg azt a belső bunkert, amely megmentheti, bár ez is kétséges.

Vándorfi László rendező jó érzékkel totális színházat, próza, ének és mozgás kombinációját, koreodrámát csinált A Bunkerrajzolóból, Krámer György és Vári Bertalan koreográfusok segítségével. Mozgással jellemez karaktereket és tár fel különben elmondhatatlan dolgokat. Erős képiséggel elevenedik meg az átkos lumpen miliője és a „bátor, új világ”, a rendszerváltásé. A történelem lomtárába küldött Béke Presszóval, a színpad közepére állított hatalmas, beszélő, a fejét mozgató hajas babával, a halott komcsi nagymamával, az alkoholista apával, a nemek harcával, vörösboros kólás nagy ivásokkal és bulikkal. Khell Csörsz jó érzékkel találta meg a nyolcvanas évek magyar játszótereinek jellegzetes alakzatait, a vastraverz űrhajót és a földgömböt, és emelte be mitikus tárgyként a darabba. Minden fontos jelenet ezekben játszódik. „Tegnap, tegnap felmentem a Holdra. / Ha kérded, milyen volt – / azt mondom, nyugodt.” Egyébként is a Hold fontos motívuma Likó Marcell dalszövegeinek.

Fáj a fejem, a szívem túl nagy, / és nem tudom, nem tudom, hol vagy.”, „Forog a világ, elfolyik minden, / nekem senkim, de senkim sincsen” – énekli a főhős, akit megháromszoroz, vagy inkább háromfelé hasít a rendezés, felerősítve a dalok által sugallt skizofrén világérzést. Van L. M., L. és M. Kékesi Gábor kiváló L. M.-ként, mozgással a test mélyéről, valahonnan a sejtekből hozza fel a várpalotai rockzenészt. Nagyon jól ellenpontozzák, illetve replikáznak vele a figurán belül Szelle Dávid L.-ként és Szente Árpád Csaba M.-ként.

Sok jó alakítást láthatunk, a kollektív játék éppen ettől lesz átütő, sodró lendületű. Pap Lívia finoman, érzékenyen játssza a nőt, az anyát, aki karjaiban dajkálja, tartja, felneveli a világot. Keresztesi László a macsó, alkoholista apa hálátlan szerepében ellenállhatatlan – több mint szkeccs. Koscsisák András Leopoldja is individuum, pedig alig van néhány jelenete, mégis megmarad bennünk. Kovács Ágnes Magdolna halott nagyanyaként mint felkiáltójel bolyong a színen hórihorgasan, hosszú fehér hálóingében, kibontott fehér hajjal, paradox módon az élőknél sokkal vitálisabban. Az ő jeleneteiben éri el a szürreális irónia a tetőfokát.

A Bunkerrajzoló katartikus, kultikus, kollektív előadás, amivel most ért be a Pannon Várszínház nagyon fiatal színészekből álló társulata Vándorfi László és Krámer György vezetésével. Egyfajta programelőadás, manifesztum, amelyben benne vannak az előző évek törekvései és a jövő is, előadások egész sorozata.

(Interjúnk a Vad Fruttik frontemberével, Likó Marcellel itt.)






[fbcomments]