Életmód / Sport · 2015.12.05.

Örömautózás és szórakozás

December 6-án immár 19. alkalommal rendezik meg Veszprémben és környékén a hagyományos Mikulás-ralit. A sportág szerelmesei igazi örömautózást láthatnak majd a 101 nevezettől, az amatőr indulók között szép számmal lesznek a magyar bajnokságban szereplő profi versenyzők is.

Idén is elég erős technikai mezőny állt össze, a Mitsubishik, Fordok, Citroenek, Subaruk, Peugeot-k között szép számmal lesznek jelen a hazai ralipályák régi legendái, a VFTS Ladák is. A mezőny negyedét ők alkotják, így hát látványos verseny várható, erre szinte garancia a hátsó kerekes, legendásan „csapatós” orosz vas!


Mindez annak is köszönhető, hogy hosszú évek után ismét szerepel a kiírásban a vélhetően izgalmakban és látnivalókban is bővelkedő jutaspusztai körverseny, amely a 14 éven felülieknek 1500 forintos belépő ellenében lesz látogatható. Ez a hír már korábban napvilágot látott, és nem okozott osztatlan sikert a rajongók között, aminek a rendezvény Facebook-oldalán sokan hangot is adtak.

Emellett a nap folyamán két-két futam lesz a már megszokott várpalotai és a kislőtéri gyorson is.  A versengés a várpalotai gyorsaságin veszi kezdetét 9 órai indulással, majd 9 óra 51 perckor Jutaspuszta, 10 óra 09 perc kislőtér, 12 óra 07-kor Várpalota, 12 óra 55-kor ismét Jutaspuszta, és utolsóként 13 óra 13-kor a kislőtéri kör után 13 óra 58 perctől folyamatosan érkeznek az Arénánál felállított célba a versenyzők.

00 IDŐTERV

– A Mikulás-rali önfeledt játék, szórakozás, de nem szabad elfelejtenünk, hogy az autósport veszélyes üzem – mondta Lakatos Róbert, a rali szervezőbizottságának tagja a sajtónak. – Ezért most arra kérünk mindenkit, hogy az izgalmas pillanatok és esetleg a forralt bor okozta mámor közepette se feledkezzenek meg a legfontosabbról, a saját és mások biztonságáról.

A szervezők arra kérik a résztvevőket és a nézőket, tartsák be a biztonsági szabályokat, hogy a verseny végén mindenki épségben indulhasson haza.






[fbcomments]