Csepeg az eső az ereszcsatornán. A hajnali csendben figyelmeztet az idő múlására. Ünnepre készül a magyarság szerte a világon, az államalapító szent király és a kenyér ünnepére. Különbözőek vagyunk, és mindenkinek mást jelent a mindennapi kenyér fogalma. Népek szokásai, a világnézeti különbségek ellenére egyben azonban közösek. Nemcsak a testet, de a lelket is táplálni kell.
Gondolatban végiglapozom gyermekkorom történelemkönyveit. Elődeink messziről érkeztek a Kárpát-medencébe. Az ősmagyarok is keresték helyüket és megélhetésüket a világban. Akkor még nem működött Google-maps, hogy bejelöljék pontosan a letelepedés koordinátáit. Vándoroltak és vándoroltak. Aztán a gondviselés és az égi akarat idehozta elődeinket, ahol megvetették a lábukat. Az erős kezű uralkodó, I. István király a magyarok korábbi szokásait és nomád életmódját megzabolázta és a kereszténység irányába vezette a népet. Igazából élt a nagy lehetőséggel, egy, a korábbi magyarságra jellemző kultúrát váltott fel törvényeivel a fennmaradásunkhoz nélkülözhetetlen beilleszkedéshez. Aztán jóban és rosszban eltelt több mint ezer év. Ma is él a magyar nyelvében, szokásaiban szerte a világon. Ma az ünnep fényében könnyebb belátni, hogy a magyarság mennyi sok megpróbáltatás árán, de fenn tudott maradni a népek tengerében.
Az újkori népvándorlás korát éljük, milliók keresik új hazájukat. Talán van valami közös az okokat és módszereket vizsgálva elődeink és közöttük. Ők is vándorolnak a világban, sokan életüket féltve új hazát keresnek. Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy sok esetben ez a cél felemásra sikerült. Zavar van a rendszerben, így a megoldás jelenleg eléggé bizonytalan.
Ünnepre készülünk mi magunk is és bedagasztjuk az ünnepi asztalra kerülő friss kenyeret. Ez az ünnep az emberi munka értékének tiszteletéről is szól, a mindennapi kenyérről. Közben elhalkul az eső csepegése az ereszen. Tücsökhangok hajnali kórusa jelzi, hogy néhány óra múlva a közös ünnep jegyében ismét felhangzik a magyarságot összekötő himnuszunk:
„Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors, akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
Őseinket felhozád Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.”
Szerző és fotó: György István Péter
