Kék / Közérzet · 2015.10.17.

Nincstelenség

Csak állt a bejárat előtt, nem szólt senkihez, nem nézett senkire, mintha szégyellte volna a bűnét, a bűnt, hogy szegény. Mintha szégyellte volna tehetetlenségét, a szeretetszolgálattól kapott ruháját, a bizonytalanságot, az éhséget. Ott állt csendben, szemében üresség, lemondás, nem tett semmit, csak maga előtt tartotta a Fedél Nélkül újságot, kínálta is, meg nem is, félénken fogta és várt, reménykedett, hátha.

Szombat volt, jöttek-mentek az emberek, bevásároltak vagy csak nézelődtek, úgy mentek el mellette, mintha ott sem lett volna, úgy néztek keresztül rajta, mintha átlátszó lenne. Ő csak állt, lehet, hogy napok óta nem evett, lehet, hogy napok óta nem aludt, napok óta fázik, minden vagyona az, ami rajta van, minden reménye az a pár újság a kezében.


Odaléptem hozzá, nem szólt és nem nézett rám, az átadott 300 forintért bátortalanul nyújtotta az újságot, én sem szóltam hozzá, hiszen mit is mondhatnék?

Miközben elvettem a felém nyújtott lapot, megszorítottam a kezét, barátilag, biztatóan. Felcsillant a szeme. Egy érintés, megértő pillantás sokat számít az elesett embereknek, egy mozdulat, békés gesztus, a lelki mankó néha többet jelent, mint ezer semmit sem érő ígéret.

Keresztényi szeretetről könnyű beszélni, keresztényi magatartásról könnyű prédikálni, ma van a szegénység elleni küzdelem világnapja, miközben üvöltő a közömbösség, a megvetés, a szegény emberek kirekesztése, az elesettek elutasítása. Figyeljük oda nincstelen embertársainkra, és ne csak ezen a napon, mert a sors kiszámíthatatlan, holnap akár mi is fedél nélkül ácsoroghatunk a sarkon.






[fbcomments]