A Dekameronban Firenze mellé vonultak a fiatalok, hogy történeteket meséljenek, mi a feleségemmel a káptalanfüredi nyaralónkba, de mi csak ketten vagyunk, és nem történeteket mesélünk, hanem rendezgetjük a „birtokot”, hallgatjuk a madarakat, olvasunk, sétálunk, a szomszéd kutyáját is magunkkal visszük, de ráteszünk a sznobok tartotta egy lépés távolságra még vagy hármat, ha emberekkel találkozunk.
Nem félreértendő, nem vagyunk sem sznobok, sem mizantrópok, csak védjük magunkat és az amúgy kedves ismerősöket is. A napi rutin minden eleme a nyugalomról szól, olyan jó látni a természetet, ahogy tör elő benne a tavasz. Persze telefonon és neten tartjuk a kapcsolatot a gyerekeinkkel és az unokákkal. Feleségem búsong ugyan, hogy az idei húsvét megszokott zajossága elmarad, de most ez van, azért telefonon egy-egy esti mesét elenged a legkisebbnek. Legújabb hobbimra is marad idő, drónozgatok, figyelem fentről a gyönyörű balatoni tájat.
Zeneszerző-zongoristaként, alkotóként mivel tölthetném leginkább a napomat, mint zongorázom és újabb zongoradarabokat írok, ötletelek, gyakorolok, és még mélyebbre ásom magam bizonyos zeneelméleti kérdésekben. Most éppen John Mehegant (nagy jazz-teoretikus volt) olvasgatok. Sajnos minden tavaszra és kora nyárra lévő eseményt lemondtak a szervezők a járvány miatt, elmarad a torontói utam is. Sajnálom, de megértem, talán ha lezajlik ez a csúnyaság, pótolhatom. Készülök gondolatban a szeptemberi hangvillabeli koncertemre, próbálgatom a tematikát, szeretnék majd „ütős” estét produkálni.
Nos, így zajlanak egy amúgy belső feszüléssel teli művészember nyugodt napjai járvány idején.
Kovács Attila