Kultúra · 2016.12.23.

MŰVÉSZET – Lakótelep karácsonyfával

Szűcs Attila festőművész népszerű a műértők és -gyűjtők körében, idén a Sotheby’s két aukcióján is vásároltak tőle. Annak ellenére sikeres, hogy az élet sivárságával, személytelenségével, banalitásaival szembesíti a nézőt. A magánnyal. Amelyben még egy ágy is olyan, mintha gyilkosság színhelye volna. Pláne egy lakótelepi karácsonyfa.

A közelmúltban zárult londoni aukción a Hóbagolyért több mint 13 ezer, ugyancsak a Sotheby’s aukcióján a nyáron elkelt az Érintés című képéért több mint 16 ezer angol fontot fizettek.  Szűcs Attila kedvenc témái a jellegtelen franciaágy, a ponyvával letakart autó, a metafizikus játszótéri részlet és a magányos ember. Magányos ember földön, vízen, levegőben. Ám ahogyan a budapesti Ludwig Múzeumban december 16-án megnyílt átfogó kiállításán is látható, nemcsak ezeket festi, hanem  több irányban mozdul. Témaválasztásában és kifejezésmódjában is a világot a maga komplexitásában igyekszik megragadni. Ráadásul sokszor művészettörténeti utalásokon keresztül. Például hideglelős ágyairól meg székeiről nekem Van Gogh ágya, széke, bakancsa jut eszembe. Azok túlfejlesztett, 21. századi, steril változata. Műtőben vagy kriptában is lehetnének ezek az ágyak, annyira rettenetesen sterilek, ridegek. Vagy egy sci-fi filmben. Kicsit mindenki sci-fi hős ezeken a vásznakon, vagy szabadnapos halálraítélt.


„Szűcs Attila olyan posztkonceptuális és posztmediális festészetet művel, amelyet továbbra is kísért a konceptuális művészet és a modernizmus egyik alapproblémája: a kézzelfogható valóság és a reprezentációk kibogozhatatlan összefonódása” – írja róla Hornyik Sándor, a budapesti Ludwig Múzeumban december 16-án megnyílt átfogó kiállításának kurátora. Majd hozzáfűzi: „Munkássága felidézi a konceptuális művészet filozófiai kérdésfeltevéseit a művészet társadalmi szerepéről és reflektál az esztétikai autonómia iránt elkötelezett modernista festészet (absztrakt expresszionizmus, geometrikus absztrakció) vizuális kultúrájára is. Minden egyes műve kísérlet arra, hogy esztétikai és politikai szempontból is elgondolkodtató választ adjon szellemi és anyagi problémák különféle halmazaira, amelyek a kulturális emlékezettől és a személyes emlékektől a színek és a fények materiális viszonylatáig vezetik a tekintetet.”

„Szűcs Attila a kozmikus magánnyal szemben is szenvtelen. Látja. A látásnak pedig mindig van egy értelmet és emóciót megelőző rövid intervalluma. Ebben az állapotban látja, ennek az intervallumnak a festője” – állapítja meg Nádas Péter a Jelenkornál a közelmúltban megjelent kötetben. Hatvanhárom kortárs szerző írt esszét a szóban forgó Szivárványbaleset című kötetben Szűcs Attila képeiről és a képek által felvetett kérdésekről. A maga módján Farkas András megadja erre a hideglelős világra a választ. „Mi akkor a teendő? Felhagyni minden művészettel és várni a halált? Nem, hiszen a művészet nem más, mint lázadás a halál ellen, lázadás a felejtés ellen, lázadás a kozmikus közöny ellen: lázadás az ellen, hogy nincs értelme a létezésünknek egyéb, mint maga a létezés. A művészet az elme vágya arra, hogy valami nagyobb része legyen, valami fenséges része legyen: hogy isten igaz gyermeke legyen. Azé az istené, akit ő hoz majd létre, hogy az létrehozhassa őt…”






[fbcomments]