EKF · 2023.01.17.

MSZP–LMP–PÁRBESZÉD – Ragyogás, árnyakkal

Öt nappal az Európa Kulturális Fővárosa programév megnyitója előtt a közgyűlés MSZP–LMP–Párbeszéd frakciójának tagjai sajtótájékoztatón elmondták véleményüket a rendezvény előkészületeiről. Hangsúlyozták: ők is a sikerben érdekeltek, de nem tehetnek úgy, mintha nem lennének problémák.

– Minden veszprémit büszkeséggel tölthet el az Európa Kulturális Fővárosa cím viselése – mondta Gerstmár Ferenc (LMP). – Mi is ünnepre készülünk, és okkal bízunk a programsorozat sikerességében. Minden dicséret a szervezőké. 2024 elején a legfontosabb kérdésre kell választ adnunk a projekt kapcsán: miben változott az itt lakók életminősége?

Véleménye szerint előremutató a városi sebeket begyógyító infrastruktúra-fejlesztés néhány eleme, például az ActiCity kulturális és mozgásközpont, illetve a Ruttner-ház felújítása.


Benczik Gabriella (Párbeszéd) a hiányosságokat sorolta fel. A sétálóutcában üresen álló ingatlanok nem hívogatják a látogatókat, ráadásul tradicionális helyi üzletek zártak be (könyvesbolt, étterem), a „kínai üzletek” pedig egyre nagyobb számban jelennek meg. Nem készült el a kulturális negyed színházhoz kapcsolódó beruházásainak jelentős része. Egyelőre lezárt maradt a városközpontból egyes eseményhelyszínekre vezető Giricses lépcső.

– Bődületes hiba, mi több kulturális sokk, hogy az államiságunk ezer évének emléket állító Millenniumi emlékművet elbontották és méltatlan helyszínre tervezik az áthelyezését – jegyezte meg.

MSZP LMP Párbeszéd, MSZP–LMP–PÁRBESZÉD – Ragyogás, árnyakkal

Hartmann Ferenc (MSZP) sajnálta, hogy néhány tervezett fejlesztés elmarad, vagy csökkentett tartalommal valósul meg, ami főként a városközpontban ellentmond a mindent rózsaszínre festő sikerjelentéseknek.

– A Balaton Bútorgyár volt területén csorbát szenved a Hello Wood kártyavár, a régi főépület továbbra is romos állapotú – sorolta. – Mellette a volt szakszervezeti szákház sem a ragyogást tükrözi. Kútba esett a volt Szikvíz parkolóba tervezett CODE digitális múzeum projekt. A terület most feltúrt állapotban van. Örülhetünk, ha parkolónak használni tudjuk az év során.

Nem hagyta szó nélkül a közlekedésiinfrastruktúra-fejlesztés hiányosságait sem:

– A 8-as főút déli elkerülő szakasza ugyan kész, de a nyugati útszakasz borzalmas állapotban van, és annak tapolcai és csatári csomópontjai bizony hiányozni fognak. A belső körgyűrű elkerülő szakasza több mint 15 éve várat magára, a völgyhíddal együtt. Nem sikerült rendbe tenni az egyik fontos városkaput, a vasútállomás környékét sem.

A frakció tagjaival együtt nehezményezte, hogy az ellenzék változatlanul teljesen ki van zárva a projekt irányításából és ellenőrzéséből. Az információáramlás segítését szolgáló munkacsoport vezetője, a polgármester még a minimális vállalását sem teljesítette. 2022-ben négy helyett a munkacsoport mindössze két ülést tartott.

– Sokszor és időben szóltunk, kezdeményeztünk. Időnként durva elutasítást is kaptunk, aztán kiderült, hogy igazunk volt – hangsúlyozta. – Ennek ellenére a sikerben vagyunk érdekeltek, de nem tehetünk úgy, mintha nem lennének problémák.

A képen balról jobbra: Gerstmár Ferenc, Benczik Gabriella és Hartmann Ferenc. Fotók: a szerző






1 Response

  1. lgyg szerint:

    A részben szétvert, fehér vászonba csomagolt, fehér festékkel megcsúfolt, építési területté nyilvánított várról, mint Veszprém legfontosabb kulturális központjáról és idegenforgalmi vonzerejéről nem esett szó?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

[fbcomments]