Azonban egy jól megválasztott eledel végső soron sokkal inkább költséghatékonynak számít. Hogy pontosan miért? Többek között az alábbiak miatt.
Egy macskának is szüksége van adott mennyiségű fehérjére, szénhidrátra, zsírra, mellette egyéb fontos vitaminokra és ásványi anyagokra. Ha pedig mindezt az eledel nem biztosítja számára, akkor még plusz táplálékkiegészítőket is kell adni neki a szokásos macskatáp mellé.
Ezek a termékek szintén pénzbe kerülnek, ráadásul némelyiknek igen magas az ára. Amennyiben ügyelsz arra, hogy cicád olyan teljes értékű eledelt kapjon, mint az N&D macskatáp a Petguru webáruházból, akkor voltaképp nem lesz szüksége egyéb étrend-kiegészítőkre, hiszen a tápláléka is biztosítja számára a fontos tápanyagokat.
Ez alól csupán az a kivétel, ha valamely okból az állatorvos kifejezetten javasolja a plusz termékeket, ekkor természetesen a doki javaslatai szerint cselekedj.
Valószínűleg számodra is ismerős jelenség, hogyha valamilyen hasznos tápanyag nélküli, „üres kalóriákból” álló étellel laksz jól, akkor 1–2 óra múlva már ismét korog a gyomrod, míg egy laktató, tápanyagokban dúskáló étel után hosszú órákig megmarad a teltségérzet.
A macskáknál sincs ez másképp. A silány minőségű eledelek olyan adalékanyagokat tartalmaznak, melyeket az állat szervezete kevésbé tud hasznosítani, így hiába tüntet el egy púpos tálkányi eledelt, hamarosan ismét éhesen nyávog majd.
Ha pedig engedsz az unszolásnak, hamarosan azt veszed majd észre, hogy a macskád Garfieldot is meghazudtolóan kövér lesz, holott lehet, hogy tápanyag- és vitaminhiányos állapotban van.
A teljes értékű eledeleknél azonban ez nem fordulhat elő, hiszen csak olyan összetevőket tartalmaznak, melyek nagyszerűen kielégítik az állat tápanyagigényét. Emiatt a cica kisebb mennyiségtől is hosszabb időre jóllakik, ami a gazdinak is előnyös, hiszen egy-egy étkezéskor kevesebb eledel fogy, ergo tovább elég lesz egy csomag. A ritkább vásárlás pedig kevesebb kiadást eredményez, ugyebár.
A betegségeket nemcsak egyszerűbb megelőzni, mint gyógyítani, hanem olcsóbb is. Különösen igaz ez az állatorvosra, ahol minden szolgáltatás térítésköteles.
Mivel sok egészségügyi probléma gyökere vezethető vissza a helytelen táplálkozásra (pl. elhízás, cukorbetegség, szív- és érrendszeri betegségek, fogászati problémák), ezért a teljes értékű eledel megfelelő adagolása már önmagában egy hatalmas lépés az egészséghez.
Az éves vizsgálat persze így sem maradhat el, de ha gondosan táplálod kedvencedet, akkor az orvostól nagy valószínűséggel nem vényekkel és kezelési időpontokkal, hanem egy nagy dicsérettel távozol majd a makkegészséges cicád végett.
Nem túl vidám, de azért izgalmas éven vagyunk túl, minden (ál)szerénységet nélkülözve, kiváló cikkek sokaságán…
A 12 éves, alsóörsi Érdi Ferenc Vince nyerte a pezsgődugó-kilövő versenyt. Kölyökpezsgővel. Sarkunkban az új…
Ádáz ellenségek voltunk, hónapokig háborúztunk. Nagyra becsültem a találékonyságát, az intelligenciáját, a túlélési technológiái elkápráztattak.…
Amíg a december vége a kormányközeli médiában arról szólt, hogy az előnyös adóváltozásoknak köszönhetően mennyivel…
Mi lesz a Veszprémbe tervezett gyermekkórház épületének sorsa? – tette fel az írásbeli kérdést dr.…
Információs rendszer vagy adat megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság…