Árleszállítás! Hallatára semmivel össze nem hasonlítható megszállott izgalom keríti hatalmába a kiárusítás-függő embert. Még mielőtt nekirontana függősége színhelyének, bizseregni kezd minden porcikája, ami annak a jele, hogy rövid, de erőteljes örömben lesz része.
Ha azonban már súlyos megvonási tünetei vannak, és éppen nincs kiárusítás, megteszi a turkáló is. Mindkét helyszínen hasonló extatikus elő- és utóélményben van része, ezt nagyon is jól tudja a függő, hiszen ezért csinálja.
Amint bekerül az üzletbe, működni kezd a boldogsághormonja, órákig önfeledten élvezi a kotorászás, turkálás, válogatás, próbálgatás, saccolgatás örömeit. És miután kupacba vagy kosárba gyűjti az árut, a fenséges érzések nem lanyhulnak, mert ekkor jön a turkálás hosszan tartó utóhatása. Földöntúli belső nyugalom vesz erőt rajta, miközben a szajréval hazafelé igyekezik. Már-már extázisnak minősíthető elégedettség tölti el minden porcikáját, valamiféle kárörömmel párosuló kielégültség. Merthogy neki sikerült, ami másnak nem. Mert ő olcsón vette azt, amit más drágán. Sikerélménye van, felszabadult és boldog. Eszébe jutnak a korábbi árak, az ismerős függők, akiket majd az agyvérzés kerülgeti, ha látják a zsákmányt. Nem kizárt, hogy a szerzeményre egyáltalán nincs szüksége. De nem is ezért vette meg! Amire emberünknek szüksége van, az a sikeresség örömérzete, nem pedig a cucc, amit hazafelé cipel. A vásárlásra ugyanis nyomós oka volt: napok óta súlyos depresszióval küzdött.
A megszállottak akár évekre visszamenőleg emlékeznek a legjelentősebb portyázásaikra, a legpukkasztóbb történeteket tudják elregélni arról, milyen bagatell ára volt a minőségi árunak, számon tartják, mikor lesz leárazás vagy bálabontás, a nyitáskor ők már ott vannak, pontos információkkal rendelkeznek a korábbi árállapotokról, izgatottan figyelik az árlistákat, felpörgetett hangulatban számolnak, fizetnek, csomagolnak, cipekednek. Miközben egyre csak nő a jókedvük, csillogó szemmel és dagadó kebellel kutyagolnak hazafelé és boldogok. Mert eltökéltségüket siker koronázta, álmuk megvalósult, ott van a kosárban, a batyuban és a lelkükben.