Multifunkcionális művészeti és kulturális központtal gazdagodik Veszprém. A Magyar Mozgókép Fesztivállal június 7-én nyílik meg a nagyközönség számára a Foton Audiovizuális Centrum.
A Vár utca 17. szám alatt található, régóta üresen álló épület, a Tűztorony udvar és a gyilokjáró egységes térként várja a jövőben a kultúra iránt érdeklődőket. A Foton Audiovizuális Centrum célja, hogy a különböző művészeti ágak számára egyaránt otthonná váljon, ahol vetítésekkel, koncertekkel, kiállításokkal, előadásokkal, közönségtalálkozókkal várják a közönséget. A veszprémi lakosok régi vágya teljesül azzal, hogy a Fotonban archív és művészfilmeket is vetítenek majd. A június 6-ai ünnepélyes megnyitó után kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál, melynek egyik kiemelt helyszíne a Foton lesz, ahol többek között olyan filmeket láthatnak majd a látogatók, mint a Szürkület, A helység kalapácsa vagy a Régi idők focija.
A Fotonban található egy többfunkciós, kulturális célokra igénybe vehető, 63 fő befogadására alkalmas előadóterem, amelyet a korábbi bővítmény lapos tetős épületrész tovább tervezésével, új szint ráépítésével alakítottak ki. Ez a tér elsősorban filmvetítéseknek, könnyű- és komolyzenei koncerteknek, színházi kamaradaraboknak, közönségtalálkozóknak, konferenciáknak és workshopoknak adhat helyet. A Foton része az állatbarát kávézó és a Simoga-udvar. A kávézó és az épület tágas előterének falain képzőművészeti és fotókiállításokat terveznek megvalósítani.
A 60 fő befogadóképességű tereplépcsőkön elhelyezett nézőtérrel és tágas zöld kerttel rendelkező Tűztorony udvar szabadtéri színpadán vetítéseket, könnyű- és komolyzenei koncerteket, színházi kamaradarabokat, az előadásokat követő közönségtalálkozókat terveznek a szervezők. Az alsó függőkertben olyan alkalmi szabadtéri rendezvények lesznek, melyekkel tiszteletben tartják a közelben lakók nyugalmát. A pincében található két projektteremben és a földszinti rendezvény- és kiállítóteremben főként digitális tartalmakra fókuszáló, innovatív programokra várják majd a közönséget. Itt kap helyet a Művészetek Háza Veszprém digitális alkotóműhelye, a Fixír médialabor.
Fotók: Toroczkai Csaba /VEB2023 EKF