Kék / Közérzet · 2016.01.01.

Megmászom a Matterhornt

Megígértem magamnak, hogy 2016-ban öt dolgot feltétlenül megteszek: megmászom a Matterhornt, megtanulok énekelni, kínai nyelvleckéket veszek, megtanulom tapintással vaksötétben is felismerni a kedvenc könyveimet, hogy ne zavarjam a villany felkapcsolásával éjnek idején az én drága egyetlenemet, lejövök a csokoládéról és a cukros ételekről. Hogy ezt már mondta más is? Teljesen mindegy, úgysem lesz belőle semmi, bár jó lenne. Igen, kislányom. 🙂 De nagyon igyekszem.

Nézem magunkat, szórakoztatóak vagyunk így év végén, amikor az eszményi életet próbálgatjuk legalább ideig-óráig, gyorsan-gyorsan, mert kifutunk az időből. Az eszményi élet csupa ünnep és szeretet. Ilyenkor megszabadulunk hétköznapi bőrünktől, hogy alatta rátaláljunk az örök lényegre, visszakapjuk eszményi arcunkat. Nem is földi lények vagyunk már, hanem csupa földre szállt angyal és dalia. Kivételek azért most is akadnak.

Ebben a révült szilveszteri boldogságban hirtelen megvilágosodnak a dolgok és minden olyan egyértelművé válik. A szilveszternek megvan a maga rituáléja, amely kiemel bennünket a mindennapi helyzetek bizonytalanságából. Csak követni kell katonás sorrendben. Petárda, tűzijáték, pezsgőzés a barátokkal, konfetti, sült malac. A jelek végre-valahára összhangban vannak az okokkal. A Jó elválik a Rossztól. Összegzünk és fogadalmakat teszünk. Látom, a fiatalok már ügyes kis táblázatokat szerkesztettek ezzel a céllal: be lehet írni a kijelölt rubrikákba, mi sikerült és mi nem, mik voltak a jellemző történések és tanulságok, a vezető témák. Migránsok, szegénység, korrupció, női egyenjogúság, álláskeresés, falura költözés, szeretteink betegsége – lehetne sorolni, mi jellemezte a nagyvilágot és az én kisvilágomat 2015-ben. De én nem szoktam visszafelé tekingetni, még ilyenkor sem, inkább előre nézek. Örülök, hogy túléltük. Mondhatják, tipikus 21. századi ember vagyok ilyen tekintetben. Ez van, ahogyan Almási Miklós mondja, „nem is a felejtés, inkább az abszolút jelenbeliség civilizációjában élünk”. Túl sok a történés, túl sok az információ és a kudarc is ahhoz, hogy sokáig merengjünk egyen-egyen. Majd ha nyugdíjasok leszünk. De leszünk egyáltalán?






Hozzászólások

A hozzászóláshoz jelentkezzen be Facebook-fiókjába!