Közérzet · 2015.06.15.

Megkongatták a vészharangot a megyei kórházban

Tudomásunkra jutott a hétvégén, hogy a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgató főorvosa, dr. Rácz Jenő hivatalosan is megkongatta a vészharangot, mert az általa vezetett intézményben a betegellátó szakszemélyzet létszáma már-már a kritikus  szintre csökkent.

Mai, rendkívül zsúfolt napja ellenére készséggel állt rendelkezésünkre, hogy olvasóinkat tájékoztatni tudjuk a kialakult helyzetről.


– Hol, milyen fórumon és formában jelezte a problémát? Hány orvos, szakdolgozó, segédápoló hiányzik jelenleg a megyei kórházból?

– Évek óta számtalan fórumon jeleztük, hogy a humán erőforrás hiány ma a világ egészségügyének – és a mi egészségügyünknek is – a legnagyobb problémája. A mi kórházunkból jelenleg 25–30 orvos hiányzik, míg a szakdolgozók esetében a 600 szakápolói állásból 54 nem betöltött, 90 álláson pedig segédnővér dolgozik.

– Mely szakterületeken legnyomasztóbb a hiány?

– A szakdolgozók vonatkozásában az intenzív és gyermek intenzív osztályon, valamint a belgyógyászati osztály hematológiai részlegén van a legnagyobb hiány. Az orvosi létszámot tekintve a sürgősségi osztály, a patológia, a neurológia és a pszichiátria a mi legnagyobb hiányterületünk.

– Mi a következménye mindennek? Romlik az ellátás színvonala? Elmaradnak beavatkozások? Tovább nő a várakozási idő? Osztályokat kell bezárni?

– Folyamatos munkaátszervezéssel, túlórákkal, ösztönzőrendszerekkel (emelt pótlékok, Csolnoky hűségdíj), időszakos átirányítással eddig megoldottuk, hogy ellátást nem kellett visszamondanunk vagy osztályok működését szüneteltetnünk. Ugyanakkor nyilván a betegek ápolásában nem mindegy, hogy egy negyvenágyas ápolási egységen egy éjszaka egy vagy kettő szakdolgozót tudunk beosztani.

– Mennyit túlóráznak jelenleg a nővérek? Mennyit ügyelnek az orvosok?

– A nővérek a jogilag lehetséges maximális túlórakeretet kimerítik, de a szabadságok kiadása szinte lehetetlen. Az orvosok is csak a kötelezően elrendelhető túlmunkakeret túllépésével (azaz az önként vállalt túlmunka igénybevételével) tudják lefedni az ellátást, míg a sürgősségi osztályon az ellátást csak belső kirendeléssel tudjuk biztosítani.

– Ön, mint az intézmény első számú vezetője, mit tehet és meddig tud felelősséget vállalni a munkatársakért és a betegekért?

– Az intézmény első számú vezetőjeként alapvetően két dolog közt kell dönteni. Ha szigorúan vesszük a kötelezettségvállalás szabályait, akkor a hónap közepén elfogy a pénzügyi keretünk. A másik lehetőség, hogy adósságot is felvállalunk, de a betegellátást akkor is működtetjük. Mindkettőért felelősségre lehet bennünket vonni, de a beteg élete a prioritás. A munkatársak érdekében is túlmegyünk a lehetséges határokon (a kötelezően előírt juttatások felett évi 500 millió forint feletti juttatást adunk a dolgozóknak), különben már most nem lenne betegellátás.






[fbcomments]