Meghívta Veszprémbe a miniszterelnököt Kész Zoltán, és kéri, foglalják szerződésbe a város és a térség számára fontos fejlesztéseket.
Az országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján emlékeztetett, Orbán Viktor az elmúlt időszakban bejárta a megyei jogú városok többségét, ám eddig Veszprémbe nem jutott el. A képviselő levelében felkérte a miniszterelnököt, látogasson el városunkba, egyúttal javasolt egy sor projektet a Modern városok programjába. Ilyen a Veszprémet elkerülő út déli szakaszának négysávosítása, a Petőfi Színház felújítása, valamint az a két tavalyi ígéret, amelyek megvalósulásáról egyelőre semmit sem tudunk: a városi uszoda megépítése és a húszemeletes rekonstrukciója.
Kész Zoltán azt is kérte a miniszterelnöktől, egyértelműen foglaljon állást, valóban szeretné-e, hogy hazánk az Európai Unió tagja maradjon. Szerinte ugyanis a menekültügy mögé bújtatott népszavazás éppen az ellenkezőjéről tanúskodik.
drahos