Közérzet / Sport · 2016.02.12.

Megéri-e Veszprémnek az olimpia?

Kinek lenne jó és kinek nem, ha Magyarország rendezhetné meg a 2024-es olimpiát? Veszprém képviselő-testülete legutóbbi közgyűlésén támogatásáról biztosította Budapest pályázatát, abban a reményben, hogy városunk lenne a kézilabda-selejtezők helyszíne.

Gerstmár Ferenc (LMP) veszprémi önkormányzati képviselő nemmel szavazott, mert ellenzi az olimpiai játékok magyarországi megrendezését, nagyon egyszerű indokkal: – Amíg elegendő forrás híján az egészségügy, oktatás, közlekedés nem működik kielégítően az országban, addig az állam ne dédelgessen olimpiai álmokat.


A kulcskérdésre, hogy mennyibe kerülne ez nekünk és mit jelent a garanciavállalás, Porga Gyula polgármester portálunknak elmondta:  – Fontos kiemelni, hogy nem Veszprém pályázik az olimpiára, hanem Budapest. A közgyűlés a garanciavállalás elfogadásával arról döntött, hogy kézilabda-selejtezőket szervezzen-e a város. Ha nem támogattuk volna ezt, másnap tíz város ugrott volna, akik egy aréna felépítését is vállalnák egy ilyen lehetőségért. A garanciavállalás tehát azt jelenti, hogy sikeres pályázat esetén a Veszprém Arénában kézilabda-selejtező mérkőzéseket rendezhetnek. A város költségvetését semmilyen mértékben nem érinti a pályázat – hangsúlyozta a polgármester –, mert a szervezéssel járó kockázatokat Budapest és a magyar állam vállalja, nem pedig Veszprém. Az önkormányzatnak semmilyen pluszterhet nem jelent, hiszen a megfelelő létesítmény már rendelkezésre áll, sőt, ennek további fejlesztése sem minket terhel. Egy ilyen világesemény megrendezése, mint az olimpia, kedvező hatású lenne a gazdaságra, a társadalomra, a kultúrára és még sorolhatnám az élet számos területét – érvel a város első embere.

A Veszprém Arénában rendeznék a kézilabda-selejtezőket. Fotó: Nagy Lajos

A Veszprém Arénában rendeznék a kézilabda-selejtezőket. Fotó: Nagy Lajos

Egyes számítások szerint országosan minimum 5001000 milliárd forint kellene a 2024-es olimpia megrendezéséhez, az addig megépülő nagy létesítmények költsége nélkül. Ennek felét állná a NOB, a többi a magyar államot terhelné, ami annyit jelentene, hogy az elkövetkező kilenc évben hazánk minden lakosa kb. havi 400 forinttal járulna hozzá a játékokhoz (a kívánatos öttagú családnak ez kilenc év alatt összesen 250 ezer forint). Na, de nyilván lenne bevétele, gazdasági haszna is az egésznek. Ám mit kezdenek majd az új létesítményekkel? Körkérdésünkben az olimpia megrendezése mellett és ellen érvelnek politikusok és turisztikai, illetve sportszakemberek.

Gerstmár Ferenc (LMP) képviselő szerint, mint ahogyan már a bevezetőben is említettük, jobb helye is lenne az olimpiára elköltendő milliárdoknak. Hangsúlyozza, az ilyen nagyberuházások a korrupció melegágyai, arról nem is beszélve, hogy tovább növelnék Budapest előnyét a vidékkel szemben.

Nem éppen olimpiapárti Mészáros Zoltán ismert üzletember, fesztiváligazgató és vendéglőtulajdonos sem. Sőt: – Egyrészt szerintem maga az olimpiai mozgalom is kicsit kifújóban, a dopping és az utóhasznosítás gazdasági árnyékai miatt. A leggazdagabb országok úri hóbortja lesz az olimpia, bár beszédes, hogy Bécs is visszalépett, és a bivalyerős németek sem akarnak hallani róla – állítja. Ellenvetésünkre, hogy az olimpia megrendezése révén nagy fejlesztések kezdődhetnek, a válasza: – Budapestnek mindenképpen jót tenne, hogy végre világvárosi infrastruktúrát kapna, de Magyarország három legkomolyabb problémáján (egészségügy, oktatás, szegénység) jottányit nem változtatna, sőt, félő, hogy pont innen vonná el az erőforrást.

Ami a veszprémi szálláshelyeket illeti, Mészáros Zoltán szerint: – Piaci alapon egy 200300 szobás új szálloda illúzió és felesleges, egy ilyen jellegű, 25 milliárdos beruházás ez idáig sem keltette fel Veszprémben a befektetők érdeklődését, és az olimpia után nagy eséllyel üresen tátongana. Jelenleg a három-négy csillagos szegmensben körülbelül 300350 ágy lehet Veszprémben, de szóba jöhet még az almádi Ramada Hotel a 200 szobájával az esetleges olimpiai vendégek elhelyezésére, valamint a füredi szállodák két-háromezer szobája. Veszprémben a kollégiumokra lehetne olimpia esetén építeni, a két nagy egyetemi kolesz körülbelül 1600 férőhelyes – tudtuk meg. Mészáros Zoltán hangsúlyozza: – Nagy kérdés, ha megépülne egy új négycsillagos szálloda, az olimpia után mit kezdenének vele, hiszen egyébként Veszprémben az év átlagában 60 százalékon mennek a már meglévő szállodák, ennek a kapacitásnak több mint fele business, nem turistákhoz, hanem az itteni cégekhez kötődik. 

Az almádi Ramada Hotel is szóba jöhet a 200 szobájával az esetleges olimpiai vendégek elhelyezésére (vistahungary)

Az almádi Ramada Hotel is szóba jöhet a 200 szobájával az esetleges olimpiai vendégek elhelyezésére (vistahungary)

Milyen további beruházásokra lenne szükség, hogy alkalmassá váljon a város? Porga Gyula polgármester meggyőződése szerint: – Veszprémet adottságai már most alkalmassá teszik arra, hogy nagy nemzetközi sporteseményeknek adjon helyszínt. Az olimpia lebonyolításában való részvétel azonban olyan esemény, amelyre csak kivételes alkalommal adódik lehetőség. Jelenlegi városfejlesztési terveinkkel egy olyan XXI. századi Veszprém kialakítását céloztuk meg, ami még alkalmasabbá teszi megyeszékhelyünket erre a szerepre. A Veszprém Aréna további 3000 hellyel való bővítése már régóta a tervek közt szerepel, nem elsősorban az olimpia lehetősége miatt. A fejlesztést a Magyar Kézilabda Szövetséggel együttműködve kívánjuk végrehajtani.  

Arra a kérdésünkre, hogy mennyi látogatóra, illetve sportolóra lehetne számítani a szálláshelyeken, a polgármester azt válaszolta:Ameddig nem születik döntés a 2024-es olimpia helyszínéről, nem érdemes ilyen számadatokba bocsátkozni. Esetünkben az olimpiához kapcsolódó sportfejlesztések költségeit a Magyar Kézilabda Szövetségen keresztül a magyar állam vállalja. 

Hajnal Csaba, a veszprémi férfi kézilabdaklub elnökségi tagja szerint óriási jelentőségű lenne a 2024-es olimpia megrendezési jogának elnyerése nemcsak Budapest, hanem az egész ország szempontjából. Növelné Magyarország népszerűségét, de konkrét bevételeket is hozna. Veszprém turizmusa is nyerne azzal, ha városunkban rendeznék a kézilabda-csoportselejtezőket, több ezer látogatóra számíthatna a város és környéke. A lehetséges látogatók számát még pontosan nem lehet meghatározni, mert attól a döntéstől is függne, hogy hány jegyet adnának ki a mérkőzésekre. Szó van arról, hogy a mérkőzések színhelyét, az aréna sportközpontot nyolcezer néző befogadására bővítenék. Fejleszteni kellene a közlekedést, a parkolókat és a szálláshelyeket is ahhoz, hogy alkalmassá váljon a megyeszékhely erre a megtisztelő feladatra. Kérdésünkre, hogy milyen forrásból valósulna mindez meg, Hajnal Csaba kifejtette, állami szerepvállalás szükséges hozzá. A sportszakember attól nem tart, hogy az olimpia után nem lennének kihasználva az épületek, mert Európa-bajnokságot, világbajnokságot is lehetne szervezni a későbbiekben, és más folyamatos programokkal megtölteni az Arénát.

[stextbox id=”grey”]Veszprémben jelenleg több mint 1900 férőhely és közel 800 szoba várja az ide érkező vendégeket (kereskedelmi és ifjúsági szálláshelyeken) – tudtuk meg Bérczi Beátától, a Veszprémi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől. Kérdésünkre kifejtette: – A sportesemények, mint az olimpiai játékok is, pozitív hatást gyakorolnak az idegenforgalomra, fellendíthetik az adott ország, desztináció turisztikai versenyképességét és a helyi identitást erősítésében is jelentős szerepet játszhatnak. A szállodai kapacitás bővítése folyamatos téma a Veszprémi Turisztikai Egyesület életében, pró és kontra érvek is felsorakoznak, több fejlesztési ötlet és terv is megvalósításra vár a szolgáltatói oldalon a vállalkozások részéről – fűzte hozzá Bérczi Beáta.[/stextbox]

(Korábbi írásunk az olimpiáról itt olvasható.)






[fbcomments]