A Veszprémből és környékéről 72 éve elhurcolt és megölt, zsidó vallású honfitársainkra emlékeznek vasárnap, június 26-án délelőtt. A megemlékezés szervezője Veszprém város önkormányzata és a Veszprémi Zsidó Hitközség.
A megemlékezés 10.30-kor koszorúzással kezdődik a holokauszt-emlékműnél (Budapest út 4. előtti park), ahol Porga Gyula polgármester mond beszédet. Ezt követően a veszprémi Hit Gyülekezet fiataljai adnak rövid műsort. Az egykori gettónál elhelyezett emléktáblát (Budapest út 2.) 11.10-kor koszorúzzák meg. Itt Isó Zoltán evangélikus lelkész mond beszédet.
A Komakút téri egykori gettónál elhelyezett emléktáblát 11.30-kor koszorúzzák meg, amit Niederhoffer Zoltán református lelkész beszéde követ. A megemlékezés lezárásaként 12 órakor gyászistentisztelet lesz a zsidó temetőben (Mártírok útja 8.), amelyet dr. Verő Tamás főrabbi vezet. Közreműködik Biczó Tamás főkántor, Nagy Károly apátkanonok beszédét pedig Felker Zsolt káplán olvassa fel.