Annyira ostoba a polgári popidolnak a nőkről tett elhíresült kijelentése, hogy sokáig úgy gondoltam, szóra sem érdemes. De már látom, hogy ez lesz a vízválasztó, felsorakozik mögé vagy ellene az ország. A kormányról nem is beszélve, amelyik megvédi a maga emberét. A popénekest, aki szerint „a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak”.
Ez lenne tehát a hivatalos álláspont? Száz évvel a női emancipáció után? Egyébként Ákosnak ördöge van, a magyar rögvalóság, de statisztikák szerint is tényleg kevesebbet keresnek a nők sokszor ugyanazzal a munkával, mint a férfiak. Kívánsága kipipálva. Mellesleg, kedves uraim, nem gondolják, hogy ez igazságtalan?
Legalább ennyire nevetséges a szerencsétlen interjú folytatása, amelyben a riporter közbevetett kérdésére, hogy hát akkor mi a dolguk a nőknek, az énekes azt válaszolja: „A nőknek a dolga a női princípiumot beteljesíteni.” Aztán maga is egy kicsit elbizonytalanodva, hozzáteszi a „nem?” kérdőszócskát a kijelentéséhez, és így folytatja: „hogy mondjuk valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni.” Valakinek????? gyereket szülni???? Mintha az anyjáé nem is lenne az a gyerek. És erre az ország felnőtt lakosságának jelentős része bólogat, butábbnak tettetve magát, mint amilyen. Okosan megértették, hogy elemi érdekük a butaság? Nagy elmeéllel kiizzadják magukból, hogy a butaság tulajdonképpen okosság. Merthogy ilyen a klasszikus nőideál. Igen ám, kedves Ákos, de ehhez az urizáláshoz olyan urakra van szükség, akik eltartják az egész családot, beleértve természetesen a feleségüket is. Ki tudja ezt ma elmondani magáról Magyarországon? Isten ments, hogy a férfiakat bántsam. Nagyon szeretem őket. Tudom, hogy az átlag magyar férfi keveset keres, ha csak nem kormánypárti politikus, tendernyertes, újharács, busásan szponzorált előadó vagy valami nagyon menő hivatás gyakorlója. Egyébként ráfázott, ha úrinőt vesz feleségül, aki nem dolgozik és cselédet tart.
De menjünk tovább, mert sose érünk oda, amiért írni kezdtem. Az én korosztályomhoz, a nagymamákhoz, akik közül sokan szíves-örömest otthon maradnának az unokákkal, az ápolásra szoruló idős szülőkkel, de nem tudnak, mert dolgozniuk kell. A folyamatosan emelkedő korhatár miatt nem mehetnek nyugdíjba, majd csak 64 évesen vagy még később. Kedvezményesen, 40 munkaévvel csak azok tudnak nyugdíjba menni és a család rendelkezésére állni, akik középiskola után azonnal munkába álltak, és legfeljebb munka mellett tanultak tovább. Egyébként szétszakadhatnak a család jogos igényei között. És most még lelkiismeret-furdalásunk is legyen, amiért dolgozunk? Hogy kaparunk a munkáért? Reflexből majdnem azt írtam, hát ez már pofátlanság. Végül inkább azt mondom az egész történettel együtt, ami a buta kijelentés köré fonódott: jól mutatja a hatalmi urizálás valódi arcát. A történet szereplői csak önmagukat látják. Fogalmuk sincs, hogyan élünk.
