Szabadság, függetlenség, hősiesség, nemzetközi összefogás, béke. Diktatúra, elnyomás, megalkuvás, nagyhatalmi önkény, háború. Szavak. Rég nem voltak ennyire súlyosak és ilyen szélsőséges érzelmektől fűtöttek, mint ma, az 1848-as szabadságharc 174. évfordulóján.
Veszprémben, a Dózsa téren méltó ünnepséggel emlékeztek meg a szabadságharc hőseiről. Kiss Anna népdalénekes kristálytiszta hangja felért egy lélektisztulással és felemelően szép volt az Ipari Diákszínpad fiataljainak műsora is. Ovádi Péter országgyűlési képviselő beszéde nem nélkülözte a finom utalásokat, de az eseményhez illőn mértéktartó maradt. Sokan voltak, sokféle érzéssel és gondolattal, de a képviselő szavaival egyetértve: legyen szabadság és béke az országban! Hogy milyen úton, módon? Akkor sem volt ebben egységes a nemzet, ahogy ma sem az.
Ezen a kicsit hűvös, napsütéses délelőttön nem lehetett nem gondolni arra, hogy miközben mi békében ünnepelünk, tőlünk pár száz kilométerre rakéták süvítenek, bombák robbannak, és százezrek menekülnek a puszta életüket mentve. A maradók a fronton vagy bunkerekben megbújva, nincs víz, nincs fűtés, nincs gyógyszer, nincs élelem. És itt, a Dózsa téren, egy magyar férfi könnyei, aki minden igyekezetével próbál segíteni a bajbajutottakon, miközben az ukrán felesége családtagjait még mindig nem tudja biztonságban. De nem csak ezért megrendítő ez a mai ünnep. Szívszorítóan mutatja meg a nemzet megosztottságát, az egymásnak feszülő indulatokat, a gyűlöletet, az önzést és a teljes elbutulást. Szerte az országban civil szervezetek, önkéntesek végeznek heroikus munkát az emberiesség és önzetlenség jegyében, miközben a közösségi oldalakon árad a szenny, primitív, lelketlen és érzéketlen senkik élcelődnek egy nép nyomorán. Kossuth, Széchenyi, Petőfi hol vagytok?
Kitűzzük a kokárdát, ünnepelünk, együtt énekeljük a himnuszt. A közelgő választások két riválisa kezet fog. Az ég tiszta, nem gomolyog égő otthonok füstje sehol, fent a magasban elsuhan fölöttünk egy madár, béke van. Béke van?
Fotó: a szerző