A burger és a steak nem kimondottan belga és főleg nem magyar nemzeti eledel. Mégis, ha Brüsszelben járva ezekre támad valakinek gusztusa, a B34 Steak & Burger House-t érdemes felkeresni, ahol egy kicsi, ám annál lelkesebb magyar csapat kínálja a város talán legízletesebb sültjeit. Na jó, van ebben részemről egy csöpp „honleányi” elfogultság, de az éttermet a Tripadvisor is magas pontszámmal ajánlja a vendégvélemények alapján.
Külön dicséretes, hogy a mostanra általánossá vált üvöltő dum-dum helyett náluk a hely hangulatához illő zene szól visszafogott hangerővel, ami mellett beszélgetni (!!!) is lehet.
A Rue Saint-Boniface a belga főváros egyik kedvelt gourmet-negyede, közel az uniós hivatalokhoz és a turisztikai látványosságokhoz. Ebéd- és vacsoraidőben alig találni szabad asztalt az éttermekben és a teraszokon, a konkurencia erős, de a steak és a burger idén tavaszig hiányzott a hangulatos utcácska gasztronómiai kínálatából. Vali és Edit alighanem jó érzékkel fedezte fel ezt az üzleti rést, és villámgyorsan megvalósították egy régi álmukat. Találtak hozzá egy kedves és szorgalmas fiatalembert, Csabit, aki a húsok sütésének mestere – véresen, közepesen vagy jól átsütve, pontosan a vendég kívánsága szerint.
Vali 24 éve él Belgiumban, mindig is a vendéglátásban dolgozott. Régebben a férjével magyar éttermük volt, később főleg partiszervizt csinált, de árult rétest, lángost is a brüsszeli piacokon. Most újabb és újabb burgervariációkon töri a fejét, az embernek összefut a szájában a nyál, ahogy előadja egy-egy ötletét. Az árubeszerzés az ő reszortja, valami titokzatos képessége van (vagy ez lenne a rutin?), hogy megtalálja azokat a helyeket, ahol a legjobb minőségű hús, zöldség és egyéb hozzávaló fellelhető. Az étlapjukon zebra-, kenguru-, bivaly-, rénszarvas- és – Brüsszelben kizárólag náluk – wagyu- vagy más néven Kobe marhahús is szerepel, az áraik ennek ellenére nem szállnak az egekig. A húspogácsákat Vali keveri be, ő fűszerezi, így nyugodtan mondhatjuk, hogy a B34 burgerei igazi kézműves termékek.
Edit és Vali tökéletes párost alkot, lévén, hogy mindketten másban jók és nem vágynak egymás babérjaira
Edit, aki négy évvel ezelőtt „a pasi miatt” került Belgiumba – azóta boldog férj-feleség lettek –, szintén vendéglátós végzettségű. A két hölgy tökéletes párost alkot, lévén, hogy mindketten másban jók és nem vágynak egymás babérjaira. Az üzlet dizájnja, honlapja az ő rátermettségét dicséri, a napi munkában pedig övé az étterem, ő szolgálja ki a vendégeket. Kedvesen, mosolygósan, fürgén, angolul, franciául vagy magyarul. Az italpult és a futurisztikusan gyönyörű Illy kávéfőző gép
szintén az ő felségterületéhez tartozik. Ha alkalma van rá, el is meséli a vendégeknek hogy a világ első automata eszpresszókávé-gépét a temesvári születésű, magyar származású, Olaszországba vándorolt Illy Ferenc találta fel, szóval úgy igyák…
És hogy miért volt a steak & burger egy régi álom? Mert olyan populáris, trendi dolgot akartak csinálni, amiben a legjobbak lehetnek, és amiben szabad teret kap a fantázia meg a kreativitás. Mert meg akarják mutatni, hogyan lehet a street foodból gourmet ízlést kielégítő, minőségi ételt varázsolni, ráadásul úgy, hogy az átsütéssel, a szószokkal, a kiegészítőkkel a vendég egyéni igényeinek is megfeleljenek. És nem utolsósorban, mert ebbe a „műfajba” nem kellett csillagászati összegeket invesztálni, viszont sokat lehet játszani: Vali kitalál egy új burgert, Edit meg ad neki egy bolondos nevet. Csabinak szavazati joga van.
A Rue Saint-Boniface a belga főváros egyik kedvelt gourmet-negyede, közel az uniós hivatalokhoz és a turisztikai látványosságokhoz
A legújabb vállalkozásuk pedig egészen rendhagyó. Egy Belgium meghódítására készülő német partnerrel együttműködve elsőként náluk lehet hamarosan bogárburgert kóstolni! Igen, igen, nincs tévedés: a burgerpogácsa nem húsból, hanem pépesített bogarakból (lárvákból?, kukacokból?) készül majd. Érdemes hozzászokni a gondolathoz, hogy talán ez lesz az eljövendő generációk fehérjében gazdag, egészséges tápláléka. Ha Brüsszelben járnak, ne mulasszák el kipróbálni és osszák meg az élményeiket velünk!