Kultúra · 2022.06.13.

Magyar Mozgókép Fesztivál – Pár kellemetlenség

Olvasónk keresett meg bennünket a panaszával: a hétvégi filmfesztiválon jó pár kellemetlenség érte. Megkerestük a Magyar Mozgókép Fesztivál szervezőit, és rövid időn belül magyarázatot adtak a történtekre.

Íme olvasónk levele (olvasónk neve és címe a szerkesztőségünkben):

A Magyar Mozgókép Fesztiválon történt egy felháborító esemény csütörtök este, a fesztivál első napján. Fiamnak (13 éves) és jómagamnak bérletet vásároltam, hogy akadály nélkül látogathassuk a fesztivál filmjeit.


Csütörtökön 21 órakor vetítették A játszma című filmet, mely premier volt. Eredetileg a História Kertben lett volna, de az esős időjárás miatt a Hangvillába vitték. Megérkeztünk fiammal és párommal (neki jegye volt kifejezetten erre az előadásra), hogy hárman megnézzük a filmet. Már érkezéskor akadályba ütköztünk, amikor a jegyérvényesítő asztalnál közölték, hogy bérlettel nem lehet bemenni, mert korlátozott a helyek száma. Kifejeztem felháborodásomat egy helyi szervező hölgynek, aki széttárta a karját, hogy sajnálja, de ez van….

Végül úgy döntöttünk, hogy a fiam a párom jegyével megnézi a filmet, miután nagyon elkeseredett, hogy emiatt elmulasztja ezt a nagy lehetőséget (közönségtalálkozó plusz premier vetítés). Amikor érvényesíteni szerettük volna a jegyet, közölték velünk, hogy azt nem bent teszik meg, hanem kívül, a Hangvilla épületének másik, oldalsó bejáratánál.

Két dolog mélyen felháborít. Egyrészt, hogy nem tájékoztattak e-mailben minket, bérleteseket, holott rendelkezésükre állt az e-mail címünk, hiszen arra küldték el a bérleteket. Facebookot nem feltétlenül böngészik az ember, munkaidőben főleg nem… Rossz kommunikáció. Másrészt a megalázó megkülönböztetés többszörösen is: a bérletes nem vehet részt az előadáson, és még nem is kommunikálják időben, megfelelően, illetve egy oldalsó bejáraton engedik be a „pórnépet”, akiknek jegyük van, miközben a vörös szőnyeg mellett a főbejáratnál ott pezsgőzgetnek a „sznobok” (Mindemellett a fiam azt mondta az előadás után, hogy elég sok, 20–30 szabad szék volt a teremben.)

Bocsánat a pejoratív megfogalmazásért, de ilyen eljárást és megalázást, igazságtalanságot ebben a városban még nem tapasztaltam, pedig született veszprémi vagyok.

Egy másik ilyen tapasztalatom volt, hogy a fesztiválbusszal elmentünk szombat este Balatonfüredre, hogy a Balaton Moziban megnézzünk egy filmet. A film után két várakozó sofőrnél érdeklődtem, hogy ahogy a fesztiválbusz menetrendjében szerepel buszjárat vissza Veszprémbe, valamelyikőjükkel visszajutunk-e. A két sofőr összenézett, és mondták, hogy ők úgy tudják, nekik egy fogadásra kell vinniük vendégeket, keressük meg azt a sofőrt, akivel érkeztünk, ugyanő visz minket vissza a városba. Az a sofőr sehol nem volt, a fesztiválbusz menetrendje szerinti járat nem jött. Ezután következett egy óriási gyaloglás a füredi buszpályaudvarra, hogy elérjünk egy távolsági buszt… Ehhez inkább nem fűzök hozzá semmit, szerintem felesleges.

Büszkén vállaltam eddig veszprémiségemet, és hirdettem ismerőseim körében a város szépségét, az emberek kedvességét, a rendezvények sokszínűségét. Azonban most szégyent érzek, hogy egy egykori ékszerdoboz helyett egy sznob, csak a látszatra adó város lakója vagyok.

Bízom benne és szeretném, hogy ennek nyilvánosan is hangja, visszhangja legyen, mert nem mi voltunk az egyetlenek, akik ezt tapasztalták.

Célom nem Veszprém vagy a fesztivál hírének rontása, hanem a veszprémiek tájékoztatása, hogy tudják, mire számíthatnak, hol élnek, ne érje őket ilyen jellegű meglepetés a jövőben.

A Magyar Mozgókép Fesztivál szervezőinek válasza:

A fesztivál nyitónapjára tervezett A játszma vetítését a História Kertbe terveztük, ahol a nézőtér mérete 600 fős volt. Sajnos az időjárás viszontagságai miatt ezen a helyszínen nem tudtunk vetítést tartani, így az elérhető legnagyobb pót vetítési helyszínre szerveztük át az eseményt, a 400 fős Hangvilla nagytermébe. A sajnálatos, de szükséges helyszínváltozás miatt a június 9-i vetítés teltházas lett, csak azokat a nézőket tudtuk a teremben leültetni, akiknek erre az előadásra szóló jegyük volt. Ez vásárolt, csak erre az eseményre szóló jegy lehetett, vagy a produkcióval és a forgalmazóval közösen kialakított meghívó.

Egy premier esetében ez szokás, ilyen alkalmakra hívnak meg sok sajtóst, az alkotók nagy részét, de ott van a filmes produkciós cég és a forgalmazó minden embere is. Ezek az emberek nagyon elfoglaltak, így néha előfordul, hogy bár visszajeleznek az eseményre, mégsem jelennek meg a vetítésen. Ennek köszönhetően a teltházasnak hitt eseményen mégis lett pár ülőhely, amit aztán a beléptetésnél várakozók meg is kaphattak. Voltak páran, akik nem tudtak, vagy akartak várakozni, őket sajnos nem tudtuk beültetni a maradék körülbelül 20 helyre. A filmet amúgy másnap is vetítettük a fesztiválon, a Balaton Moziban, ahova a bérletes vendégeink is be tudtak lépni.

Fontos információ, hogy a közösségi médiában, weboldalon és a bérleteken is jeleztük vendégeinknek, hogy a bérletek nem jelentenek garantált bejutást. Ez a bérlet működésének természetéből fakad, és iparági sztenderdnek tekinthető.

A bérlet egy esemény minden programjára érvényes, az ára viszont jóval kedvezőbb, mintha minden eseményre külön helyet váltanak az érdeklődők. Ennek és az ehhez kapcsolódó iparági értékesítési modellnek a sajátossága, hogy nem garantált a bérletesek bejutása a vetítésekre.

A nyitófilm kapcsán kialakult helyzetet sajnos az időjárás okozta, de szeretnénk mindenkitől elnézést kérni, akit kellemetlenül érintett a kényszerű változtatás. Bízunk benne, hogy a nyitófilmen kívül találtak nekik kedves elfoglaltságot a Magyar Mozgókép Fesztiválon és jövőre ismét találkozunk!

Fotó: Rockstar Photographers






Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

[fbcomments]